Amire nem alkalmas a politika, arra alkalmas lehet például a sport: ha egy politikus ejti ki a száján a Székelyföld fogalmat, netán annak román megfelelőjét, a Ţinutul Secuiesc szókapcsolatot, legalább irredentának, az ország területi épségére törő autonomistának, netán árulónak kiáltják ki, illetve bélyegzik meg. Ha a sport révén vonul be a köztudatba térségünk neve s annak román, netán angol megfelelője, már könnyebben megy a befogadás: a különböző országokból származó, különböző klubokat képviselő sportolókat már nem lehet azzal gyanúsítani, hogy a kerékpár nyomát új határok kijelölésére használják. A román híradásokban pedig találkozni lehet a Ţinutul Secuiesc megnevezéssel, mégha nem is övezi akkora érdeklődés a kerékpársportot, mint focicsapatok finanszírozóinak, netán játékosainak magán-, nemi, üzleti vagy politikai életét, s a szurkolók viselt dolgai sem birizgálják a sportszerkesztők ingerküszöbét olyan mértékben, mint teszem azt a sporthulligánok által a magyar–román mérkőzés előtt, közben, helyett meg után vívott küzdelmei, illetve a politikusoknak e küzdelmeket elítélő megnyilatkozásai, kinyilatkoztatásai. Mert hát többnyire erről szólnak a hazai kereskedelmi csatornákon a sporthírek. Tehát a sport elérte azt, amit a politikumnak nem sikerült: ellenszenv nélkül beszél a román közvélemény egy része a Ţinutul Secuiesc nevű országrészről. Fogalmam sincs, mekkora lehet a nézettsége itthon egy hazai kerékpárversenynek, de azt tudom, hogy a nagy nemzetközi versenyeket – a Tour-t, a Girót, a Paris–Roubaix, vagy újabban az azeri körversenyt – nagyon sokan nézik. Ha másért nem, hát a nagy körversenyek által elért csodálatos helyszínekért, a településekről, történelmi, építészeti nevezetességekről, néprajzi értékekről szóló beszámolókért. Ezt a hatalmas reklámlehetőséget ismerte fel például az azeri politikum és tett meg mindent azért, hogy az azeri kör, illetve a bakui Európai Játékok révén, s főként az azokat kísérő médiaérdeklődés az ország turisztikai potenciáljára hívja fel a figyelmet. Olyanokét is, akiknek fogalmuk sem volt, hol van Azerbajdzsán, hol van Baku. Valahogy így vagyunk a Székelyfölddel is: ha a sport nyelvén beszélünk róla, a jók vagy a kedvencek győzelméért való drukkolás talán elnyomja a politikai vagy etnikai ellenszenvet, a híradásokból, televíziós beszámolókból pedig az újságolvasó, tévénéző olyan településnevekkel ismerkedik meg, amelyekről azelőtt nem is hallott. A román médiákban Hargita és Kovászna megye inkább a negatív vagy a hazai normalitástól elütő hírekkel szerepel, a Ţinutul Secuiesc pedig ezúttal pozitív tartalommal telik meg. Remélem, egyszer majd ez a verseny is lesz annyira rangos, hogy világklasszisok álljanak minél nagyobb számban a rajtjához, s akkor majd az Eurosport közvetíti több nyelven a viadalt, bemutatva a felkeresett helyeket, ezáltal jó hírünket keltve.  Sarány István