Hirdetés

Kórusok éneklik majd a himnuszt

HN-információ
Magyarlakta vidékeken január végén hangversenyek, előadások, tárlatmegnyitók, könyvbemutatók egész sora hirdeti a kultúra erejét és szükségességét szerte a világon. Székelyudvarhelyen is a magyar kultúra napi ünnepségsorozattal indul az év immár 18. alkalommal. Színes programkínálatot állítottak össze erre a hétre a kulturális intézmények: komolyzenei, népzenei és színházi előadásokon vehetnek részt a székelyudvarhelyiek, Maszelka János Emlékkiállítás nyílik a múzeumban, fennállásának 15. évfordulóját ünnepli a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont. A rendezvénysort és egyben a zene évét kerekasztal-beszélgetés nyitja meg, és a hét minden napjára jut kiemelt kulturális esemény. A zene éve Székelyudvarhelyen – ezzel a címmel ma 18 órától Beke István-Ferenc, Bodurian Aram, Kovács László, Orendi István, Sófalvi Emese, Siklódi Bátor és Pálfi Kinga részvételével kerekasztal-beszélgetés zajlik a művelődési ház koncerttermében. Holnap az Üver zenekar és Kásler Magdi népdalénekes két interaktív nevelő hangversenyt is ad a városháza Szent István termében, 17, illetve 18.30-tól, a művelődési házban pedig az Udvarhely Néptáncműhely Móka című előadását lehet megtekinteni 19 órától, a darab Tamási Áron Énekes madár című drámája nyomán készült. Holnapután a művelődési ház előterében a Cimbora Ház köreinek tevékenységét bemutató tárlat nyílik meg, csütörtökön pedig 17 órától bemutatják Gyöngyössy János Erdélyi Képes Krónikák című kötetét az érdeklődőknek, az esemény helyszíne a Városi Könyvtár olvasóterme lesz. Pénteken érkezünk el a közel egyhetes rendezvénysorozat egyik fénypontjához: a Haáz Rezső Múzeumban 17 órakor kezdődik a Maszelka János Emlékkiállítás ünnepélyes megnyitója. Ezt követően klasszikus zene és színház között válogathat a nagyérdemű, a városházán 18 órától Borsos Edith operaénekes és Sántha Huba zongoraművész ad koncertet, a művelődési házban pedig újra játssza a Tomcsa Sándor Színház Neil Simon komédiáját, a Furcsa párt. A magyar kultúra napja előtt tisztelgő eseménysor utolsó napján gyűjteményes fotókiállítás nyílik Orbán Balázs nyomdokán Székelyföld vidékein címmel a művelődési házban, majd a koncertteremben 18 órakor kezdődik a Hozz rá víg esztendőt! címmel meghirdetett gálaműsor. Különleges felállásban csendül fel a magyar himnusz: a székelyudvarhelyi kórusok, a Székelyföldi Filharmónia vonós zenekara Werner Gábor karmesterrel, a 15 éves a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont, valamint az Udvarhely Néptáncműhely részvételével. A programok a jelenleg érvényben levő járványügyi szabályok betartásával zajlanak majd.

HN-információ



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!