Hirdetés

Korszerűsítik a Székelyudvarhelyt Marosvásárhellyel összekötő legrövidebb útszakaszt

HN-információ
Hivatalosan is átadták tegnap a terepet és elkezdődhetnek a munkálatok a 136B jelzésű megyei úton a Farkaslaka községhez tartozó Székelypálfalva és Énlaka közötti szakaszon. Ez fontos infrastrukturális összeköttetést jelent a 13A országút és az Etéd felé vezető 135-ös megyei út között. A megye, illetve az érintett községek vezetői a térség fellendülését várják a beruházástól. Elkezdődhetnek az aszfaltozási munkálatok a Székelypálfalvát Énlakával összekötő útszakaszon, jelentették be a székelypálfalvi kultúrotthonban tartott közös sajtótájékoztatón kedd reggel Hargita megye, illetve Etéd és Farkaslaka község vezetői. A kivitelezési szerződést az elmúlt év utolsó napjaiban írták alá a vállalkozóval, kedden pedig hivatalosan is elkezdődött a munka. A térség fellendülését várják Az egybegyűlteket elsőként Kovács Lehel, Farkaslaka község polgármestere köszöntötte. Mint mondta, nemcsak az útépítés, hanem a fejlődés kezdeténél is vannak. Az új aszfaltút Székelypálfalva, Firtosváralja és Etéd község a javát is szolgálja majd. Közelebb hoz egymáshoz, összeköt Maros megyével és az eddig eldugott kisfalvak fellendülését eredményezi. A polgármester köszönetet mondott a megye vezetőinek, hogy sokéves kemény munka és akadály ellenére is kitartottak az aszfaltút megépítése mellett. Hozzátette, ez nem egyszerű útszakasz, földcsuszamlások, földmozgások nehezítették a tervezési folyamatot és növelték a költségeket, de amikor elkészül, sokkal vonzóbbá válik majd a térség. – Fellendül a turizmus, jelentősen lerövidül a bejutási idő Székelyudvarhelyre, de Marosvásárhely fele is ez a szakasz a legrövidebb – fogalmazott a község vezetője. Szilveszter Attila, Etéd község polgármestere is üdvözölte a beruházás megkezdését és reményét fejezte ki, hogy az aszfaltút megépítése alappillére lesz a települések fejlődésének. Ez lesz Székelyföld egyik legszebb útszakasza Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint nehéz időszakon vannak túl, ami ennek az útszakasznak a közbeszerzését jelentette, most azonban, hogy minden akadály elhárult, kezdődhet a munka. Hangsúlyozta továbbá: a helyi, Hargita megyei kivitelező vállalatok fontosságát, amelyek – meglátása szerint – nagyobb odaadással dolgoznak a hazai szakaszokon, mint az ország más részeiről érkezők. Ugyanakkor hozzátette, amikor elkészül, minden bizonnyal ez lesz az egyik legszebb útszakasza Székelyföldnek, és amely sokak számára a hazatelepedést szolgálja. Bíró Barna Botond, a megyei önkormányzat alelnöke arra biztatta az önkormányzatokat, hogy olyan projektekben gondolkodjanak, amelyekben együttműködve más községekkel tudnak fejlődni, akár csak jelen esetben Farkaslaka és Etéd önkormányzata. Ugyanakkor a lakosság türelmét, megértését kérte az elkövetkezendő időszakban. – Mielőtt az aszfaltszőnyeget leterítik, lesz még felfordulás, adódhatnak problémák a közlekedésben a települések között, vagy akár a településeken belül is, éppen ezért arra kérem, hogy fogadják ezt türelemmel, hiszen már keveset kell várni ahhoz, hogy ezeket a falvakat is jó minőségű, európai szabványoknak megfelelő aszfaltút kösse össze – zárta gondolatait az alelnök. 29 millió lejből épül meg az útszakasz A megyei út felújításának közbeszerzési értéke 29 millió lej, a kivitelezőnek pedig négy év áll a rendelkezésére a munkálatok elvégzésre. 8,1 kilométert újítanak fel 6, illetve a keskenyebb szakaszokon 5,5 méteres szélességben. A kétsávos úttestre egy réteg ballaszt és két rend kő kerül majd az alapozás során, ezt követően pedig egy réteg aszfaltot és egy koptatóréteget is leterítenek. A munkálatok során nemcsak az úttestet, hanem födött sáncokat is építenek 3 kilométeres hosszúságban, továbbá a munkálat magában foglalja a kapubejárók kialakítását és megemelését is. A mellékutcákba való behajtást is kialakítják: 5 méter hosszúságban terítenek ott aszfaltot. Az útépítés szakaszosan zajlik majd, az első szakaszban a Pálfalván áthaladó utat építik meg, és amikor azzal teljes egészében elkészülnek, hozzáfognak a Váraljával összekötő szakasz építésének. A munkálatok elkezdésével párhuzamosan a megyei úton lévő két földcsuszamlást is helyreállítják, amelyek a két község közötti határszakaszon találhatóak. A földcsúszások helyreállítási munkálatainak értéke meghaladja a 7 millió lejt, amelyet magában foglal a 29 millió lejes végösszeg.

Hadnagy Éva



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!