Hirdetés

Korszerű sípályát avattak Székelyvarságon

HN-információ

A zord időjárás ellenére hivatalosan is felavatták tegnap a székelyvarsági sípályát. A piros, azaz közepes nehézségű pálya több mint ezer méter hosszúságban várja a téli sportok kedvelőit, ugyanakkor ez az egyetlen sípálya Hargita megyében, amely korszerű, ülőliftes felvonóval rendelkezik. A beruházás összefogással és a magyar kormány támogatásával valósult meg.

 

A hivatalos megnyitón Magyari József, a Székelyvarság Négyévszakos Sí és Túraközpont Egyesület tagja köszöntötte az egybegyűlteket, aki ismertette a sípálya történetét a kezdetektől, vagyis az ötlet megszületésététől egészen napjainkig. Az üzemeltető ugyanakkor köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy létrejöjjön a megye egyetlen ülőszékes felvonóval rendelkező sípályája. Mint fogalmazott: egy régi álmuk tejesült a sípálya létrejöttével, hiszen gyermekként is ezen a lejtőn csúszkáltunk. Most, hogy megvalósult és hivatalosan is megnyílt, a sípálya hozzájárul a turizmus fejlődéséhez, hiszen már nemcsak nyáron, hanem ezentúl télen is sokan érkeznek majd Székelyvarságra – tette hozzá Magyari.

– A sípálya egy hete nyílt meg próbaüzemmódban, de ez idő alatt is rengetegen kilátogattak, hétköznap is, nemcsak hétvégén, ami azt bizonyítja, hogy lesz igény rá, érdemes volt a sok munka – összegzett Magyari József.

 

Összefüggő sírpálya rendszer kialakítása a hosszútávú cél

A köszöntők sorát Potápi Árpád János a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára folytatta. Kifejtette: a tavalyi év a nemzeti összetartozás éve volt, az idei pedig a nemzeti újrakezdés éve lesz, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a járvány elcsitulásával ismét meg tudnak indulni a magyarok Székelyföld irányába, és tudják használni az új beruházásokat, mint amilyen ez a varsági sípálya is.

– Örülünk annak, hogy a Miniszerelnökség a Nemzetpolitikai Államtitkársága által támogatott pálya most már hivatalosan is tud működni és a műszaki átadáson is átesett – fogalmazott. Kiemelte továbbá, hogy a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez benyújtott pályázatot 420 millió forinttal támogatták, ugyanakkor Varga Mihály pénzügyminiszter is felkarolta a kezdeményezést és személyes támogatásáról biztosította a Székelyvarságiakat. Ugyanakkor ki fejezte abbéli reményét, hogy a jövőben további beruházásokat tudnak majd eszközölni és a térségben pályarendszert hoznak majd létre.  Távlati elképzeléseikben ugyanis még az is szerepel, hogy összekötik a már meglévő sípályákat – a Madarasi Hargitán található pályát a Hargitafürdőn lévő pályával – és továbbfejlesztik azokat, kiterjesztve Székelyvarság és a csíki medence irányába. Ezzel nagyságrendileg olyan kiterjedt pályarendszert hoznának létre, amilye  – mint fogalmazott – Moszkvától az Alpokig nincs.

 

 

Az összefogás szükségességét hangsúlyozták

Bányai Gábor, a magyar országgyűlés képviselője is a meghívottak között szerepelt, aki elmondta, hogy már sokszor megfordult Székelyvarságon és a sípálya ötletének megszületésekor is jelen volt, továbbá a szívén viselte annak sorsát egészen a megvalósulásig. Ugyanakkor összefogásra biztatta a sípályák működtetőit, hogy egymásban ne a versenytársat, hanem a partnert lássák meg a közös, nagyobb célok elérése érdekében.

Tamás Ernő Székelyvarság polgármestere is köszönetének adott hangot. Megköszönte a segítségét mindazoknak, akik igazgatták az elmúlt években a sípálya ügyét, tovább köszönetet mondott a szakmai és anyagi támogatásokért, amelyeket a magyar kormánytól, Hargita Megyei önkormányzatától kaptak.

–Igazi összefogás eredménye ez a sípálya, amelyet másképp nem is lehetett volna megvalósítani – ismerte el a polgármester.

Bíró Barna Botond Hargita Megye Tanácsának alelnöke szerint egész Hargita megye turizmusa szempontjából fontos lépés ennek a sípályának a létrejötte, mert olyan megyében élünk, amely mind a négy évszakban változatos programokat tud kínálni az idelátogatóknak. -– Minden olyan beruházás, amely a sípályákat bővíti az itteni embereknek is hasznot generál, hiszen a turizmus egy olyan ágazat, amely sok embernek kínál megélhetést – fogalmazott az alelnök, továbbá megköszönte a magyar kormánynak, hogy felkarolja az itteni emberek álmait.

A köszöntők sorát Borboly Csaba Hargita megye tanácsának elnöke zárta, aki szerint erős összefogással, jó csapattal sikerült megálmodni és megépíteni a székelyvarsági sípályát. Mindezek mellett a külső források megpályázásának fontosságát is hangsúlyozta.

– Az új EU-s finanszírozási ciklusban koncentrálnunk kell arra, hogy a fejlesztésekre is tudjunk forrásokat lehívni, arányosan Bukarestből, Budapestről és Brüsszelből is – fogalmazta meg elvárásait a megyei önkormányzat elnöke.

A beszédeket követően Jánosi Gellért helyi plébános áldotta meg az új sípályát, majd szalagvágás helyett jelképesen a felvonó elindításával avatták fel a sípályát a jelenlévők.




Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!