Hirdetés

Környezettudatosság: Kezdeményezésből hagyomány

HN-információ
Szombaton második alkalommal tartanak szemétszedést Büdösfürdőn a csíkszentkirályi fiatalok. A tavalyelőtti első alkalom spontán megmozdulásként jött létre, az üdülőtelep környékét tisztították meg. Az idén már komolyabb szervezés mellett a környezettudatosságra fektetnék a hangsúlyt. Két évvel ezelőtt egy főleg csíkszentkirályi fiatalokból álló baráti közösségnek jutott eszébe az ötlet, hogyha már a Csíkszentimrei Büdösfürdőn egy „Spontán” elnevezésű bulira készülnek, a buli hétvégéjén kössék azt egybe spontán szemétszedéssel is. A rákövetkező héten a gondolatot már tett követte. Az akcióhoz a csíkszentkirályi önkormányzat is hozzájárult, szemeteszsákokat biztosított, és a menedékházban egy kis állófogadással kedveskedett a fiataloknak. A kezdeményezés sikerét jelezte a településen összegyűlt közel ötven szemeteszsák. – Ha már „Spontán buli”, akkor legyen „Spontán szemétszedés” is, gondoltuk, hiszen sokan vagyunk fiatalok és a Büdösbe is sokat járunk. Ennyivel tartozunk az üdülőtelepnek – közölte lapunkkal Székely Tamás, az esemény egyik ötletgazdája. Majd hozzátette: tavaly a szigorú járványügyi korlátozások miatt elmaradt az esemény. – Idén, ha a buli el is marad, a szemétszedést megtartjuk. A zsákokat és kesztyűket a csíkszentkirályi önkormányzat biztosítja. Két évvel ezelőtt nemcsak a Spontán buli járult hozzá az ötlethez, akkor a Trashtag challenge világméretű kihíváshoz is csatlakoztak a fiatalok. Az akkori verseny és a mostani kezdeményezés célja, hogy a résztvevők megtisztítsák a környezetüket és felhívják az emberek figyelmét a szemetelés okozta problémákra – mondta. Az üdülőhely számos eseménynek ad otthont minden évben, ahol több ezer ember megfordul, és akarva-akaratlan szemetet hagy maga után. Szombaton, május 8-án 12 órakor a Keleti üzletnél veszi kezdetét a második büdösfürdői szemétszedés.

Vlaicu Lajos



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!