Köd

Igazán hozzászokhattam volna már három év alatt, hogy télen Csíkszeredában köd van. Sajnos nem sikerült, hiába nem értik őslakos barátaim, hogy miért. Elvégre ez mindig is így volt, miért kell ezen csodálkozni? Szívesen elmagyaráznám, de attól félek, nem tudnám szabatosan szavakba önteni, hogy miért nem tudom sehogy sem megszokni a szinte állandó ködöt. Tisztára olyan, mintha egy Charles Dickens-regényből másol–beilleszt technikával hozta volna ide valaki. 

Gondolom, ezek után már nem a meglepetés erejével fog hatni, ha kijelentem, hogy nem szeretem a ködöt. Sőt! Igazából engem lepne meg, ha kiderülne, hogy egyedül vagyok vele. Már csak azért is, mert van valami nyomasztó a ködben. Nem annyira vészes, hogy a kardunkba dőljünk tőle, de kellően lehangoló ahhoz, hogy az ember agya elzsibbadjon tőle, mint foghúzáskor az injekció után.

Ki tudja, miért, az embernek néha olyan érzése támad a ködben, mintha valami szürreális valóságba csöppent volna, ahol semmi sem igazi. Mint John Lennon a Strawberry Fields-en. Mintha az egész világ csupán önmaga paródiája lenne, a díszletek közt néhány fontoskodó emberkével. 

Nehéz szabadulni ettől az érzéstől. Nagyjából a világjárvány és a vele járó korlátozó intézkedések kezdete óta. Eleinte hitetlenkedve csóváltuk a fejünket. Vártuk, hogy ez az egész pikk-pakk véget érjen. És véget is fog érni. Csak éppen nem pikk-pakk. Közben belefásultunk. Egy kicsit sokalljuk a sok halálhírt, és fohászkodunk, hogy ne nekünk kelljen temetésekre járni. Aztán lerakjuk a sírnál a koszorút.

Semmi sem ugyanolyan, mint régen. Mégis alig változott valami. Az ember már arra is legyint, hogy előfordul, be kell vásárolnia a barátjának, mert ő karanténba került. A lényeg, hogy szerencsére jól van. Apróság az egész. Túl leszünk rajta. Ahogy az oltáson is előbb-utóbb. A fölösleges és fárasztó vitákon is. Hétköznapi hiábavalóságok köszönnek vissza, amerre csak járunk.

Alattomos ez a köd. Nem elégszik meg azzal, hogy kizökkent jó kedélyállapotunkból. Bebújik a bőrünk alá és puhán, ráérősen rátelepszik az elménkre is. Különösen reggel, ébredéskor még a ködöt eloszlató jótékony kávé előtt erős a hatása. Mintha saját létezésünk is csak egy szürreális álom lenne.


 


Kiss Előd-Gergely