...most, hogy minden már mögöttem, s tudom, hova visz az utam és honnan jöttem, most, hogy látom, mi az ok, s mi a cél, s hogy minden kezdet és vég egy pontban összeér, most kell végre nagy csöndben maradni, rendet rakni a házban, fehér falakba ajtót faragni, hogy – ha megérkezik – már nyitott legyek végre a nagy Fényre, amely – mikor lelkemig elér –, megtisztít minden bajtól és bűntől, mi rám rakodott itt lenn, az anyag lucskos iszapjában, hol csillapítatlan vágyam következtében folyvást úgy érzem, nem tudok szabadulni az ős agyagból, melyből vétettem, s mely börtönöm lett, mivel vétettem Uram ellen, én, aki későn értettem meg az üzenetet, hogy minden az enyém, s nem kell szembeszegülni a paranccsal, hisz csak az elmém csal, amikor azt hiszem, hogy a szabadság nem más, mint lázadás a törvény ellen, hiú szívvel önmagam boldogulását vélem a legfontosabb célnak, s imámat, mint üres markom, Istenem arca elé mogorván tartom, és átkozódom olykor, ha a bozótban nem akad fenn egy kövér kos, mely majd saját oltáromon lesz égő áldozat... ...de a kárhozat – szerencsémre – a bűnt nem követi rögvest, s e balga szolga kapott időt arra, hogy parlagba ásott [caption id="attachment_68142" align="aligncenter" width="1000"] Botár László: Krisztus-fej[/caption] árva dénárját előkaparja, bankba fusson, kedvező kamattal jusson hozzá két-három dénár hitelhez, mellyel haladékot nyer az ostoba, bízva, hogy a jó Úr által kiszabott kora elegendő lesz arra, hogy adósságát lerója végleg, még mielőtt eljő a nagy elszámolás... ...most látom, nekem valóban volt szerencsém, vagy talán más nem annak nevezné ezt, de kegyelemnek, hisz röpke életemnek minden darabja úgy illeszkedett össze, mint egy nagy torta tésztája, krémje, s habja, mely együtt adja a végeredményt: a teljes csodát, melynek minden falatja maga az éden, a tökéletes egész, hiszen az édes, a savanyú és a keserű ily merész elegye képes csak arra, hogy e furcsa világban, ahol minden töredék, helyreállítsa a nagy egységet, a harmóniát, melyben nincs már ellentét, csak megnyugvás, csak csönd, összekapaszkodás, s egy csöpp félelem, mit mond majd a jó Mester, ha trónja előtt összefut velem... ...de én mit mondok Neki, mikor átitat majd az áhítat, azt már most tudom: – Nézd, mindent összevetve, Mester – súgom majd remegő testtel –, volt bűnöm, volt erényem, csöndem és szavam, árnyam és fényem, sok barát, pár ellenség, sok bánat, öröm, mindenből jutott, valóban: szép játék volt, Uram, köszönöm!