Hirdetés

Kitüntették a családbarát vendéglátóegységeket

HN-információ

Ötvenkét családbarát vendéglőt, panziót tüntetett ki Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás. A Visit Harghita – Family-friendly kezdeményezésének köszönhetően számos Hargita megyei vendéglátóegység felkészült a kisgyerekes családok fogadására.

Másfél hónappal ezelőtt indult a családbarát kezdeményezés konkrét megvalósítása, bár a gondolat már jóval korábban megfogalmazódott – mondta el a bevezetőben Szabó Károly, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás ügyvezető igazgatója. Az elmúlt időszakban összeállítottak egy olyan kritériumrendszert, amely viszonylag vállalható volt a vendéglátósok részéről, hisz tapasztalatuk szerint országos szinten nincs olyan régió, ahol kifejezetten a családokkal foglalkoznának.
– Egyszerű kritériumrendszerrel rukkoltunk elő, például, hogy a vendéglőkben legyen gyerekmenü, etetőszék, a mosdóban legyen pelenkázó, vécéfellépő stb. A létesítmény környéke pedig legyen biztonságos hely, ahol a szülő jól tudja érezni magát, míg a gyereke a zárt udvaron, biztonságos körülmények közt játszik. A beltéri egységekben is játszósarkok kialakítását kértük – mondta Szabó Károly.

Alaposan utánajártak
Néhány helyen a felsorolt kritériumok adottak voltak, a többiek viszont vállalták, hogy rövid időn belül elkészítik, és ezt be is tartották. A kezdeményezők minden helyet meglátogattak, és megvizsgálták, hogy valóban megfelelnek-e ezeknek az elvárásoknak. Ennek hozadékaként 52 Hargita megyei vendéglő és szálláshely kapott családbarát kitüntetést, egyfajta bizonylatot, amely a Visit Harghita applikációkon külön kategóriába kerültek. A kezdeményezés folyamatos, hosszú távon ezzel szeretnék bepozícionálni Hargita megyét a hazai és külföldi turisztikai piacon. A családbarát helyekre egyébként nemcsak kisgyerekes családokat, hanem mindenkit szeretettel várnak.
– Olyan egyedi értékekkel rendelkezünk, olyan helyi termelőkkel és tájjal, ami egyedivé tesz bennünket az egész világon. Erre lehet alapozni. Ezért indítottuk a Family – Friendly projektünket is, amivel segíteni szeretnénk azoknak a turisztikai vállalkozóknak, vendéglátósoknak, akik az elmúlt fél évben vagy teljesen be kellett szüntessék tevékenységüket, vagy részlegesen működtek. Hargita megye azonkívül, hogy biztonságos megyének tekinthető, olyan szolgáltatásokat kínál, amelyek a családok számára tökéletes kikapcsolódást jelent. Jó vendéglátókként fogadunk mindenkit, jöhet a világ bármely szegletéből, aki kíváncsi értékeinkre, életünkre. Olyan értékeket teremtünk ebben a megyében, amire joggal lehetünk büszkék – fogalmazott Bíró Barna Botond, a megyei tanács alelnöke. Borboly Csaba megyeitanács-elnök a turizmus terén végzett sokévi munkát említette.
– Az elvetett magok lassan kibújnak a földből. Közel ezer szálláshely van a megyében, és ha a vendéglátást összefüggésében tudjuk szervezni, ha összefogunk, akkor megnyílnak a lehetőségek – fogalmazott.

Változatos programok 
A rendezvényen jelen volt Răzvan Pascu blogger is, akinek segítségével népszerűsítik Hargita megye turisztikai kínálatát. Amint elhangzott, régóta jár nyaralni családjával Székelyföldre, ismeri a megyét, és csapatával együtt promoválja ezt a térséget. A meghívottak az elmúlt napokban több programba bekapcsolódtak, meglátogatták tegnap a Legendárium rajzfilmstúdióját és a Mini Erdély Parkot, ma pedig a korondi Aragonit Múzeumot, illetve egy taplászműhelyt, az előző napokban pedig a gyimesi SkyGyimes bobpályán, illetve Zetelaka, Ivó térségében kirándultak.




Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!