borús égbolt
enyhe havazás
Kisebbség
Valószínűleg mindenki találkozott már nagyobb áruházak parkolójában kéregetőkkel, és olyan személlyel is, aki valamit árul. Odamennek bárkihez, és kínálják a terméket – legtöbbször elutasítják őket. Legutóbb épp az autóban ültem ‒ olvastam ‒, amikor egy fiatalember odajött, és megszólított. Már majdnem mondtam is a választ a lehúzott ablakon keresztül, de észrevettem, hogy a könyvet nézi, ami a kezemben volt. Nem mozdult, nem szólt semmit, csak nézte a könyvet, mintha megbűvölte volna őt. Összehúzta a szemét és mozgott a szája, pont, mint az elsőosztályos gyereknek, aki épp tanul olvasni. Meg is kérdeztem a fiatalembert, hogy csaknem olvassa a könyvemet? Elmosolyodott, és mondta, hogy nem, nem olvas, soha nem tanult meg olvasni, csak betűzni tud. Szóval ott állt az autó mellett, és betűzött, én meg azon gondolkoztam, hogy vajon melyik szóval gyűlt meg a baja? Már a nyelvem hegyén volt a megjegyzés: ha nem tud olvasni, hát meg kell tanulni! Végül nem mondtam semmit, nem minden családban lehet fontos az, hogy a gyerekek megfelelő oktatásban részesüljenek. Hagytam egy ideig, hadd nézze a szöveget. Azt mondta, hogy igazán érdekes olvasmány lehet – igaza volt, tényleg az. Ignácz Rózsa Anyanyelve magyar című regényét olvastam akkor. A regény cselekménye Kolozsváron, 1927 táján zajlik, érettségi előtt álló magyar fiatalok sorsát ismeri meg az olvasó, és a kisebbségi lét szorító érzését. Azt, hogy hiába tesznek meg ezek a fiatalok mindent azért, hogy sikeresek legyenek az életben, hogy a társadalmi ranglétrán feljebb kapaszkodjanak – ez nem történik meg, hiszen erdélyi magyarok a nagy Romániában. A származás, a külső, a név mind-mind hátráltató tényező: „… te talán nem tartod méltatlannak azt, hogy az ember reggeltől estig, egy pillanatra se felejtse el, hogy én »erdélyi magyar kisebbség vagyok«. Ez magyar, ez román, ez szász. Undorító! Ember akarok lenni, semmi más. Olyan államban akarok élni, ahol nincsenek alacsonyabb és magasabb rendű fajok, ahol egyenlő minden ember” – írja Ignácz Rózsa. Azóta majdnem száz év telt el, s a forgatókönyv nem sokat változott. A fiatalember megkérdezte, hogy mi a könyv címe, ki írta, s hogy a könyvtárban vajon megtalálja-e a regényt. Persze, hogy megtalálja. De fogja-e keresni?
Péter Ágnes
.jpg)
