Hirdetés

Kína nemzeti hőse


Hszie Csün
Hszie Csün (FIDE nevén Xie Jun) kínai női sakkozó, a hetedik női világbajnok (1991 és 1996, valamint 1999 és 2001 között) 1970 október 30-án született. Habár Baodingban született és Pekingben nőtt fel, Hszie és szülei ősi otthona Liaoyuan, Jilin. Hatéves korában Hszie kínai (xiangqi, azaz hsziangcsi) sakkot tanult, és 10 éves korára ő lett a pekingi lányok hsziangcsi bajnoka. A kormányzati hatóságok felszólítására hamarosan nemzetközi sakkversenyeken vett részt. 1989-ben lett női nemzetközi mester, 1991-ben a női világbajnoki címhez a FIDE a nemzetközi nagymester címet adományozta neki. Háromszoros olimpiai bajnok, Kína női sakkbajnoka, nemzetközi versenybíró, FIDE mesteredző. 2008. január óta nem vesz részt a nemzetközi Sakkszövetség által nyilvántartott versenyeken. 2019-ben a World Chess Hall of Fame (Sakkhírességek Csarnoka) tagjai közé választották. 2019 áprilisában Hszie Csünt nevezték ki a Kínai Sakkszövetség új elnökévé.

Sakkpályafutása
Hszie Csün egy alkalmazott és egy mérnök gyerekeként született Baodingban, de Pekingben nőtt fel. Hatéves korában kezdett el kínai sakkot játszani, és ebben tízéves korában már Peking lánybajnoka volt. Kormányzati unszolásra hamar elkezdett foglalkozni a „nyugati sakkal” is. Az elégtelen edzési lehetőségek ellenére 14 évesen már ő volt a lányok között Kína sakkbajnoka. Egy évvel később megismételte ezt a győzelmét, majd négyszer egymás után megnyerte Kína felnőtt női bajnokságát. 1988-ban a 2–4. helyen végzett a junior világbajnokságon. Húszéves korában megnyerte a világbajnokjelöltek versenyét, majd 1991-ben Maia Csiburdanidze legyőzésével a női világbajnoki címet is megszerezte. Ezt a címét sikeresen védte meg 1993-ban, de 1996-ban Polgár Zsuzsa elhódította tőle. 1999-ben Alisza Galljamova elleni győzelmével másodszor is megszerezte a világbajnoki címet, miután a címvédő Polgár Zsuzsa a számára nem megfelelő helyszín és versenyzési feltételek miatt nem állt ki ellene. Címét 2000-ben a kieséses rendszerű világbajnoki versenyen szerzett első helyével megerősítette. A 2001-es világbajnokság előtt visszavonult az aktív sakkozástól. Kínában hősként tekintenek rá, sikerei nagymértékben hozzájárultak hazájában és egész Ázsiában a sakk népszerűségéhez és a kínai sakkozónők későbbi eredményeihez. 1991 előtt a „nyugati” sakkot alig ismerték Kínában, világbajnoki címe megszerzése után több százezer gyermek kezdett el sakkozni, ma ez a szám milliós nagyságrendű. Az 1990-es évek végén pszichológiából doktorált a Pekingi Egyetemen. Jelenleg a Pekingi Sportbizottságban dolgozik, és fiatal tehetségek felkutatásával és oktatásával foglalkozik. Nagyon ritkán versenyez, 2001-es visszavonulása óta néhány játszmát játszott csak, hogy megőrizze Élő-pontszámát, legutóbb 2008. januárban változott a pontszáma, amely egyben élete legmagasabb Élő-pontszáma. 2004 óta a FIDE nemzetközi versenybírója, és ugyanebben az évben mesteredező (FIDE Senior Trainer) címet szerzett. Férje a szingapúri sakknagymester Wu Shaobin, aki korábban az edzője volt.

Világbajnoki címszerzés
Az 1989–1991-es világbajnoki ciklusban a két zónaközi döntő első 3-3 helyezettje, valamint az előző világbajnoki versenysorozat két döntőse körmérkőzéses versenyen mérkőzött a világbajnok kihívásának jogáért. A Kuala Lumpurban rendezett zónaközi döntőn Nona Gaprindasvili mögött a második helyen végzett, így bejutott a legjobb nyolc résztvevővel rendezett világbajnokjelölti versenybe. A versenyen ő és a jugoszláv Alisa Marić holtversenyben végzett az élen, ezért köztük párosmérkőzés döntött, hogy kit illessen a kihívás joga. A párosmérkőzést Hszie Csün nyerte, így ő mérkőzhetett meg a címvédő Csiburdanidzével. A világbajnoki döntő párosmérkőzésre 1991-ben Manilában került sor, amelyen Hszie Csün 8,5–6,5 arányban győzött, ezzel 13 év után elhódította Csiburdanidzétől a világbajnoki címet. Az 1993-ban Monacóban megrendezett világbajnoki döntőben Hszie Csün fölényes 8,5–2,5 arányú győzelemmel védte meg címét Nana Ioszeliani ellen.

A trón elvesztése
Az 1994–1996-os világbajnoki ciklusban újításként nem zónaközi döntőket rendeztek, hanem egy svájci rendszerben lebonyolított verseny eredménye alapján dőlt el a világbajnokjelöltek versenyére való továbbjutás sorsa. A svájci rendszerű verseny első hét helyezettje, kiegészülve az előző világbajnoki ciklus két döntősével, Polgár Zsuzsával és Nana Joszelianival, küzdhetett meg a világbajnok kihívásának jogáért. A tornán Polgár Zsuzsa és Maia Csiburdanidze holtversenyben végzett az élen, és köztük párosmérkőzés döntötte el, kit illessen a világbajnok kihívásának joga. A párosmérkőzést Polgár Zsuzsa nagy fölénnyel 5,5–1,5 arányban nyerte, így először a sakk történetében magyar versenyző küzdhetett meg a női világbajnoki címért. A spanyolországi Jaenben rendezett világbajnoki döntőben Polgár Zsuzsa meggyőző 8,5–4,5 (+6 = 5-2) arányú győzelmet aratott Hszie Csün ellen, ezzel ő lett a női sakkozás nyolcadik világbajnoka.

A trón visszaszerzése
Az 1997–1999-es világbajnoki ciklusban a svájci rendszerű zónaközi döntőből a hét első helyezett, kiegészülve az exvilágbajnok Hszie Csünnel, valamint az előző világbajnokjelölti verseny második és harmadik helyezettjével, Csiburdanidzével és Pia Cramlinggal, küzdött a kihívás jogáért. A tíz versenyző kétfordulós körmérkőzésen mérte össze erejét. A versenyen Alisza Galljamova és Hszie Csün végzett az első két helyen, köztük párosmérkőzés döntötte el a világbajnok kihívásának jogát. Mivel a címvédő Polgár Zsuzsa nem fogadta el a kínai helyszínt, valamint a verseny díjazását, ezért a Nemzetközi Sakkszövetség megfosztotta őt a címétől, és a Hszie Csün – Galljamova párosmérkőzést világbajnoki döntőnek tekintette. A mérkőzést Hszie Csün 8,5–6,5 arányban nyerte, ezzel ismét ő lett a világbajnok. A 2000-es világbajnokságon a 64 legjobb Élő-pontszámú hölgy kieséses rendszerben játszott, amelyen a címvédőnek is indulnia kellett. Az Új-Delhiben rendezett torna döntőjében Hszie Csün legyőzte honfitársát, Csin Kan-jing-et, ezzel az új rendszerű kieséses (knock out) rendszerben is megvédte világbajnoki címét. A 2001-es világbajnokság előtt befejezte aktív pályafutását, a világbajnokságért folyó versenyen már nem indult el, így címét elvesztette.

Sakkolimpiai szereplése
Hszie Csün 1988 és 2004 között nyolc sakkolimpián vett részt, amelyeken csapatban 3 arany-, 1 ezüst- és 2 bronz-, egyéniben 2 ezüst- és 3 bronzérmet szerzett és a kínai csapat első táblásaként járult hozzá a sikerhez. 1995-ben első táblásként tagja volt Ázsia csapatbajnokságán az első helyezést szerzett kínai válogatottnak. A Kínai Sakkligában 2005-ben és 2006-ban az első, 2007-ben a második helyet szerző Beijing Patriots csapatának tagja volt. A világranglistán hosszú ideig állt a 2. és 3. helyen, az élen álló Polgár Judit mögött. 

Sakkaforizma
„Azt hiszem, hogy a sakkjátéknak olyan varázsa van, amely még öregkorban is segít. Így az ember egy sakkpartinál elfeledkezik reumás térdéről, és a sakktáblán lehetséges katasztrófákhoz képest más események egészen jelentéktelennek látszanak. Egy látogatás a sakkegyesületben frissen tartja az embert, és különösen a fiatalabb nemzedékkel való kapcsolat adhat új impulzusokat.” (Vlasztimil Hort: „Életem, a sakk”)

Győzelem kínai módra

Az évszázad vagy legalábbis a XX. század utolsó évtizedének legnagyobb meglepetését regisztrálhattuk a Fülöp-szigetek fővárosában, Manilában 1991-ben lebonyolított női sakkvilágbajnoki mérkőzésen. A kihívó kínai Hszie Csün 15 parti után 8,5–6,5 arányban elhódította a világbajnoki címet Maja Csiburdanidzétől, aki tizenhárom éves uralom után egyszerre két országnak is vesztese lett, hiszen a szovjet színekben nyerte el világbajnoknői címét honfitársnője, Gaprindasvili ellen 1978-ban, de most mint grúz nemzetiségű, grúz zászló alatt mérkőző veszített a szovjet sakkiskola képviseletében. Ez a szovjet sakkozás legsúlyosabb veresége Fischer óta! A manilai 3. játszmában a 21 éves Hszie Csün (2465) szép befejezéssel győzte le a 30 éves Maia Csiburdanidze (2495) világbajnoknőt.

Hszie Csün – Csiburdanidze
Spanyol megnyitás

1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fb5 a6 4.Fa4 Hf6 5.0–0 Fe7 6.Be1 b5 7.Fb3 d6 8.c3 0–0 9.h3 Ha5 10.Fc2 c5 11.d4 Fb7 12.Hbd2 cd4 13.cd4 ed4 14.Hd4 Be8 15.b4 Hc6 16.Hc6 Fc6 17.Fb2 Ff8?! 18.Vf3! Bc8 19.Fb3 Ve7 20.Bad1 Fb7 21.Vf5 d5? 22.e5 Hd7 (Most nagyon erős támadólépés következik, melyre Csiburdanidze nem számított. Lásd az ábrát!) 23.He4!! g6? (23…Vb4 után 24.Hg5 Hf6 25.e6 fe6 26.Be6 h6 27.Bd5!! Fd5 28.Fd5 hg5 29.Bf6+ Kh8 30.Bh6 matt jöhet.) 24.Vd7!! de4 (24…Vd7 után 25.Hf6+ tisztelőny.) 25.e6!! fe6 (25…f6 után 26.Ff6!! Vf6 27.e7+ Kh8 28.ef8V+ Bf8 29.Vb7 Vf2+ 30.Kh1 futóelőnyös nyert állás, míg 25…Vd7 után 26.ed7 gyalogvilla jöhet.) 26.Vd4!! Kf7 (26…Fg7 után 27.Fe6+ vagy 27.Vg7+ Vg7 28.Fg7 Kg7 29.Bd7+ futóelőnyös álláshoz vezet.) 27.Vh8!! Vh4 28.g3!! és sötét feladta (1–0), mert 28…Vh5 után 29.Vf6+ Kg8 30.Ve6+ Be6 31.Fe6 matt van kilátásban. Nem jó előjel, ha az embert ilyen stílusban figyelmeztetik arra, hogy veszélyben van a koronája.


Bíró Sándor


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!