Hirdetés

Ki a családjával, ki a párttársaival…

HN-információ
Múlt hétfői lapszámunkban arról írtunk, hogy a kormánykoalíciót alkotó pártok elnökei közti nézetkülönbség, valamint azok külön-külön tárgyalásai az ellenzéki Pro Románia Párt elnökével, Victor Pontával feszült helyzetet teremtettek annak szintjén, de tágabb és közvetett értelemben akár a hazai nagypolitikában is. Ugyanakkor a vita tárgyát képezte a költségvetés kiigazítására vonatkozó kormányrendelet tervezete is, el odáig, hogy az ALDE a kormánykoalícióból való kilépés gondolatát is fontolóra vette. Azzal maradt, mert – amint az már ismeretes – augusztus 12-én elfogadták az állami költségvetés, valamint az állami társadalombiztosítási költségvetés kiigazítására vonatkozó kormányrendeleteket. Értesüléseink szerint azon a kormányülésen az ALDE kormánytagjai jobbára hallgattak, csak Viorel Ilie, a parlamenti kapcsolatokért felelős tárca nélküli miniszter „motyogott” valamit annak esetleges kockázataival kapcsolatosan. Később azonban ismét tüzet nyitottak, igaz, „tisztes távolságból” a kormánypártra, személyesen Dăncilă kormányfőre. Ezzel valahogy úgy vagyunk, mint azzal a kutyával, amely akkor kezdi vicsorgatni a fogát és haragosan ugatni, amikor már bezárták a ketrecbe. Az ilyen harapási szándéknak nem sok értelme van, mert az ténylegesen nem következhet be, azaz: a költségvetést, illetve az annak kiigazítására vonatkozó kormányrendeletet is lehet továbbra szidni, de az jobbára csak idő- és energiapazarlást jelent. Amúgy e téren továbbra is a liberális párt honatyái jeleskednek, élükön a pártjuk fenegyerekének tartott Cîțu szenátorral, aki szerint meghamisított, maszatolt számadatokkal operál a költségvetés-kiigazítás, s az akár bűntényt is képezhet. Ezt a meglátást pártja nevében megerősítette annak elnöke, Ludovic Orban is, aki szerint a kormányrendelet büntetőjogi következményeit a szociáldemokratáknak kellene elviselniük. Időközben, pontosabban augusztus 13-án sajtóközleményt hozott nyilvánosságra a PSD, amelyben többek között az olvasható, hogy a liberálisok képviselői ellen büntetőeljárást kezdeményeznek, lévén, hogy az általuk terjesztett felelőtlen információk veszélyeztethetik a nemzetbiztonságot is. Az ALDE vezetői súlyos vádakkal ugyan nem illetik a kormányt, de szemrehányásaikat szinte napi rendszerességgel megismétlik, most már nemcsak a költségvetés-kiigazítás tekintetében, hanem a kormánypárt államelnök jelöltje vonatkozásában is, sőt egyre kategorikusabb hangnemben. Kedden például az ALDE elnöke, Călin Popescu Tăriceanu a Mediafax hírügynökségnek adott interjújában azt hangoztatta, hogy Viorica Dăncilă az államelnöki választásokon nemigen számíthat a párt szimpatizánsai számánál több szavazatra: „A kormányfő asszonyság azt mondta nekem, hogy a PSD csak egyetlen megoldást fogadhat el, azt, hogy saját jelöltje legyen… Sajnos ő nem találtatik abban a pozícióban, amely őt favorizálná a soron következő államelnöki választáson.” Másképpen fogalmazva Tăriceanu szerint a kormánypárt jelöltje „korlátolt”. A Craiován tartózkodó Viorica Dăncilă sajtóértekezlet keretében úgymond válaszolt az ilyen és az ehhez hasonló „érdes” felvetésekre: „Nem érthetek egyet ezekkel a sértésekkel. El kell mondanom, hogy Románia legtöbbet sértett kormányfője voltam, lehet, hogy azért, mert nő voltan, nem értem ezt a dolgot. Nem értem meg ezeket a sértéseket, főleg azért nem, mert azok férfiak részéről hangzanak el.” Álljunk meg itt a kormányfő diszkriminációt „idéző” fejtegetésénél, mert azok tévútra vezetnek, vezethetnek. Nem arról van szó, hogy ő nő, hanem arról, hogy ki az a személy, aki a kormánypárt, a kormány élén áll és ilyen minőségében mire is képes. Amúgy tényadatokkal, idézetekkel lehetne minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy az utóbbi 30 esztendő legkeményebben és legtöbbet „dorgált” kormányfője Emil Boc volt. Megjegyeznénk azt is, hogy a koalíción belüli egyre kínosabbnak és értelmetlenebbnek tűnő feszültség, viszály ellenére is az ALDE vezetői ezekben a napokban nemigen hangoztatják a koalícióból való kilépést (az igaz viszont, hogy ultimátumot is intéztek a PSD csúcsvezetéséhez, amely határideje holnap, augusztus 20-án jár le). Dăncilă kormányfő viszont mintha semmi sem történt volna, történne a koalíciós kormányt annak egységét „dicsőíti”. (Pénteken azonban Tăriceanu ultimátumát elfogadhatatlanként értékelte.) Egyébként az utóbbi időben újrakezdte az országolást, kedden például Dolj megyében, pontosabban Craiován tett látogatást, szerdától péntekig pedig Iași megyében. Mindkét látogatása során együtt az őt elkísérő pártvezetőkkel részt vett istentiszteleteken, búcsúkon is, például a Iași megyei Putnán és Cacicán. Nincs ebben semmi különös, sőt örvendetes, hogy a kormányfő istenfélő, hívő lélek. Az viszont némileg furcsállandó, hogy nem a családjával jár ilyen személyes, meghitt jellegű „hittételre”, hanem párttársaival, arról nem is beszélve, hogy a jelek szerint ő és párttársai „feljebb valók” az egyház szemében is, mint a többi istenfélő állampolgár, s ezért nekik kijár a kivételes, a megkülönböztetett fogadtatás… Hecser Zoltán


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!