Hirdetés

Kezdődik az új évad a Tomcsa Sándor Színháznál

HN-információ
Nyolc új bemutatóval készül a Tomcsa Sándor Színház az új évadban, két új színész érkezik a társulathoz, ismét jelentkezik a dráMa – kortárs színházi találkozó, lesz sok vendégjáték, és új kártyás bérletrendszer indul. Az első előadás ma a gyermekeknek szól. A Könyv éve Székelyudvarhelyen rendezvénysorozat égisze alatt ma 19 órától a Rengeteg Ábel és Kürtős Kata kalandjai című vásári bábjátékot adja elő a Tomcsa Sándor Színház, holnap ugyanezt a darabot az oklándi gyerekeknek is bemutatják 17 órától. Ezzel be is indul az új színházi évad Székelyudvarhelyen. A városi könyves rendezvényhez még egy színházi esemény köthető: meghívták a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházat Székelyudvarhelyre, a S. Ö. R. – Shakespeare Összes Rövidítve című előadást holnap 20.30-tól és vasárnap 19 órától lehet megtekinteni. Felnőtteknek szól Dálnoky Réka művészeti vezető szerint igencsak gazdagra és színvonalasra sikerült az új évad terve. Az első bemutató szeptember 19-én a világhírű német klasszikus, Friedrich Schiller ifjúkori drámája, a Haramiák lesz, Florin Vidamski rendezésében. A következő darab Neil Simon egyik leggyakrabban színre vitt és legnagyobb világsikernek örvendő alkotása, a Furcsa pár lesz. A fergeteges komédiát Lendvai Zoltán rendezi, és októberben láthatja először a közönség. Ezután következik a Száll a kakukk fészkére című világhírű regény színpadi adaptációja, amelyet a székelyudvarhelyi színházhoz negyedik alkalommal visszatérő Vladimir Anton állít színpadra. Az évad negyedik nagyszínpadi előadása a humorral és iróniával, magyar valóságunknak görbe tükröt tartó, Pintér Béla jegyezte Kaisers TV, Ungarn című előadás lesz, Anger Zsolt rendezésében. Gyermekeknek szól A gyermekeket Ulrich Hub bűbájos zenés ifjúsági darabjával, a Noé történetéből inspirálódott Nyolckor a bárkán című előadással lepik meg. A bérletes előadások sorát az Udvarhely Néptáncműhely két előadása és a Csíki Játékszín III. Richárd című vendégelőadása gazdagítja. Az Udvarhely Bábműhely, a bemutatott előadások műsoron tartása mellett, több új produkcióval készül: A hétszépségű királykisasszony szabadtéri bábjátékkal, illetve a Petőfi-év tiszteletére a Petőfi – Szelfi című előadással. Az új évadban két új taggal bővül a társulat: Wagner Áront és Sepsi Melindát az évad első előadásában, a Haramiákban láthatja majd először a nagyérdemű, mindketten a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Magyar Színházi Intézetének frissen végzett hallgatói. Szeptemberben drámázunk Szeptember 20–26. között 12. alkalommal jelentkezik a Tomcsa Sándor Színház és a Pro Theatrum Alapítvány által szervezett dráMA. A kortárs színházi találkozó idei témája a közös emlékezet, ezért olyan előadásokat hívtak meg, melyek a közel- és a nem annyira közelmúltunkat dolgozzák fel. A hat nap alatt 13 társulat 15 előadása, három koncert, beszélgetések, rövidfilmek, műhelymunkák teszik színessé és kihagyhatatlanná a találkozót. Korábban lapunk is megírta, hogy négy bérletházat hirdetett meg a Tomcsa Sándor Színház, valamint az idén is megváltható a rugalmas, több lehetőséget kínáló szabadbérlet és a teátrum munkáját, projektjeit támogató Mecénás-bérlet. Jó tudni, hogy a tavalyi évadra kiváltott bérletek érvényesek lesznek az újban is, mivel a járványügyi megszorítások miatt a színház nem tudta bérletes előadásait műsorra tűzni. [caption id="attachment_129678" align="aligncenter" width="768"] Vásári bábjátékkal a könyvvásáron. Ma este várják a gyerekeket
Fotó: Tomcsa Sándor Színház[/caption]


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!