Két nemzedék között
Mennyire távol van a mától minden romantika. A mi gyermekeinknek nincs türelmük, mint nekünk volt valamikor, amikor átöleltük nagymamáink térdét és szájtátva hallgattuk azokat a régi meséket, amelyek a mi anyáinkat is gyönyörködtették. A mai gyermekek már műholdakról, technikai csodákról, idegen országokról akarnak hallani, és sajnos a tévé hatására már nem is hisznek a tündérekben, az elvarázsolt hercegkisasszonyokban. Talán könnyebben fogják így elviselni a globalizáció által előidézett életet, amely átörökölt és kicsikortól beléjük nevelt előadások következtében súlyos teherként nehezedik rájuk. Az új nemzedék már a tényekkel, a valóságokkal számol és leveti magáról mindazt, amibe még burkolózniuk kellene a tündérvilág nyújtotta gyönyörűségbe – ami sajnos egyre inkább szertefoszlani látszik.
S mit tapasztalnak gyermekeink a családi fészekben?
Ma már nekünk sincs elég bátorságunk ahhoz, hogy romantikában és a szív őszinte érzéseibe higgyünk, és ezekre építsük további életünket.
Az utóbbi időben sokat láttunk ahhoz, hogy igazán tudjunk a csodákban hinni. Sok csalódás ért már bennünket, ami hűvössé és szkeptikussá tette érzéseinket. Így állunk ma, furcsán és szédelegve: két nemzedék között. Bennünk közöny és ridegség lett, ami gyermekeink életére akaratlanul is kihat.
Nem vagyunk képesek egyébre, mint arra, hogy kompromisszumot kössünk nevelésünk és saját tapasztalataink, reményeink és a valóság között.
Istenem, mi lesz ennek a vége?...
Hová fog ez vezetni?...
Gálfalvi Gábor