Hirdetés

Két napig tekernek

HN-információ
Három országból több mint száz kerékpáros vesz részt a hétvégén a 5. Nemzetközi Novák Cycling Academy-kupán. Szombaton Csíkszereda központjában, vasárnap pedig Alcsíkon a 123B megyei úton teljes útzárra számíthatnak az autósok. Kisgyerekeknek is lesz lehetőség versenyezni. Ötödik kiírásához érkezett a Nemzetközi Novák Cyc­ling Academy-kupa, a versenyt az öt és tizennyolc év közötti korosztályos leigazolt kerékpárosoknak tartják szombaton és vasárnap Csíkszeredában és környékén. Sebestyén Szabolcs, a csíkszeredai kerékpáros-akadémia vezetője lapunknak elmondta, három országból neveztek a viadalra. – Moldovai és magyarországi csapatok neveztek, ugyanakkor több romániai gárda is iratkozott a viadalra – számolt be lapunknak Sebestyén Szabolcs, azonban pontos adatokat nem tudott közölni, mivel tegnap, lapzártánk után járt le a nevezési határidő. – Ami biztos, hogy idén is száz fölötti lesz a résztvevők száma – mondta lapunknak Sebestyén Szabolcs. Hozzátette, hét kategóriában állnak majd rajthoz a sportolók. – A legkisebb korosztály az 5–6 éveseké, a D2 kategória, ők tekernek majd a legkevesebbet, a legnagyobbak a 17–18 éves ifjúságiak, ők teljesítik a leghosszabb távot szombaton és vasárnap is – tette hozzá a versenyt szervező Novák Cycling Academy vezetője. Sebestyén Szabolcs kiemelte, a hazai sportolók számára a hétvégi viadal egyben Románia-kupa-futam is. Útlezárások a hétvégén A verseny miatt szombaton és vasárnap útlezárások lesznek Csík­szeredában, illetve a megyeszékhely környékén. Szombaton kritériumverseny lesz Csíkszereda központjában, ezért 10 és 16 óra között a Temesvári sugárút Sapientia – EMTE és Vár tér közötti részén, a Nicolae Bălcescu és a Mihai Sadoveanu u. központi park melletti szakaszán teljes útzár lesz. Vasárnap a mezőnyversenyt tartják, emiatt 10 és 18 óra között a 123B jelű megyei úton Csíkszereda–Csíkbánkfalva–Csík- szentmárton között teljes útzár lesz, ám a szervezők szerint időszakosan – 15-25 percenként – a feltorlódó autósort elengedik. – A kerékpárosokat a Safety Bike tagjai kísérik majd, éppen ezért kérjük az autósokat, hogy figyeljék a motoros felvezetők és a közlekedésrendészek utasításait. Mi reméljük, hogy az autósok is türelmesek lesznek a sportolókkal szemben, mi azt szeretnénk, hogy fél óránál ne legyen nagyobb a várakozási idő – nyilatkozta lapunknak Sebestyén Szabolcs. Ügyeskedhetnek a gyerekek Nemcsak a leigazolt, hanem az amatőr kerékpárosok is versenyezhetnek szombaton. – Szeretnénk, ha a városban vagy a környéken élő, kerékpározást kedvelő gyerekek is éreznék a versenydrukkot. Éppen ezért szervezünk kizárólag gyerekeknek szóló kerékpáros ügyességi versenyt. Szeretnénk felhívni mindenki figyelmét, hogy ez nem a hivatalos verseny része, viszont minden gyereket sok szeretettel várunk, ha egy kis szórakozásra vágyik – mondta lapunknak Sebestyén Szabolcs. Hozzátette, az ügyességi versenyen egy pályát alakítanak ki Csíkszereda központi parkjában, ahol a résztvevők tesztelhetik tudásukat egyensúlyozásban, bójázásban és akadályokon való áthaladásban. A versenyt szombaton 16 órától tartják, nevezni a nap folyamán lehet a helyszínen.

Kopacz Gyula



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!