Hirdetés

Két cserkésztábor Güdücön

HN-információ
Olyan tudásban részesülünk, amelyet az iskolában nem kapunk meg – mutatott rá a Gyergyó­szár­hegyhez tartozó güdüci cserkésztábor több résztvevője is. A gyergyóditrói Lovag Takó János Cserkészcsapat egymás után két tábort is tartott a telepen: a másodikos és harmadikos gyermekek után a nagyobbak vették birtokukba a festői környezetben fekvő táborhelyet. [dropcap]G[/dropcap]ondosan elkészített fakapu jelezte az arrajáróknak: cserkésztábor zajlik Gü­dü­cön, amit a sátrak mögött magasan lobogó zászló is nyoma­tékosított. Esténként a tábortűz körül ülő gyermekek énekét, reggel pedig hangos trombitaszót hallhattak a környéken található nyaralók lakói, mindeközben pedig egész nap zajlottak a különböző tevékenységek. Rendet tanulnak a kicsik Első ízben a kicsiknek tartottak tábort, a kétnapos tevékenység keretében első nyakkendőjüket is megkapták a gyermekek. A nekik szánt foglalkozások alapját a helyi és a környékbeli mondák képezték, a tábort is a keretmese témája szerint építették fel, sőt a ruházat is ennek megfelelő volt. A szervezők leginkább a nevelésre figyelnek, ugyanakkor az időbeosztás fontosságára is rávezetik a kis táborozókat, akik Balázs Brigitta szervező szerint nagyon élvezték a programokat, és büszkén tettek fogadalmat a nyakkendő átvételét követően. Hagyományápolásszórakoztató formában A kicsik gyakorlatilag még el sem hagyták a tábor helyszínét, amikor megérkeztek a nagyobbak. Túlnyomórészt tinédzserek váltották az előző táborozókat, ők egy héten át a magyar lovagkort idézték meg: a szervezők korabeli ruhákban fogadták a félszáz cserkészt, akik szerint a tábor „igazi időutazás volt”. – Itt már az általános műveltségen van a hangsúly – mutattak rá a szervezők. A Lovag Takó János Cserkészcsapat húsz éve ápol testvérkapcsolatot a Budapest 17. kerületében található rákoscsabai cserkészekkel, akik tizennégyen érkeztek Güdücre. A tábor befejeztével nem értek véget a programok, tegnap Gyil­kostón kirándultak a fiatalok. A cserkésztáborokat Gyergyó­ditró Önkormányzata, a Lovag Takó János Egyesület, a Gyergyóditrói Köz­birtokosság, a Communitas Alapítvány, a Gyergyószárhegyi Önkéntes Tűzoltók és különböző cégek támogatták. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!