Készül az ország jövő évi költségvetése

Illusztráció

A kormánykoalíció megkezdte a tárgyalásokat a jövő évi állami költségvetésről – jelentette be kedden Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint Ciolacu emlékeztetett: novemberben végleges formába akarják önteni a tervezetet.

– Már korábban bejelentettük, hogy idén, első ízben a rendszerváltás óta, idejében el akarjuk kezdeni a tárgyalásokat az állami költségvetésről, hogy a tervezet novemberben kész legyen. Tudják önök is, hogy eddig hogyan zajlott a szavazás Románia költségvetéséről, karácsony előestéjén, nagy sietséggel – nyilatkozta Ciolacu a parlamentben.

Hozzátette, Nicolae Ciucă miniszterelnök az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalásokat követően az összes minisztertől összegyűjti azokat a javaslatokat, amelyeket be lehetne építeni az Országos Helyreállítási Tervbe (PNRR), többek között a nyugdíjakra vonatkozóan.

A javaslatokból összeálló tervezettel mennek majd Brüsszelbe tárgyalni, és lehetséges, hogy mind a kormányfő, mind ő részt vesz majd az Európai Bizottsággal folytatandó megbeszéléseken – mondta még a PSD-elnök.

HN-információ

: an accessible web community