Hirdetés

Keresztelés és üres gyomor

HN-információ
1919 márciusában a még hivatalban lévő magyar polgári közigazgatás mellett egyre hangsúlyosabban lépett fel a román katonai közigazgatás. A nagyszebeni Román Kormányzótanács kiterjesztette a román impériumot Erdély többi vármegyéjével együtt Csík vármegyére is, és elrendelte, hogy a közalkalmazottak esküt kell tegyenek a román államra. Csík vármegye súlyos közélelmezési gondokkal küzdött, tilos volt a március 15-e megünneplése, erősödött a cenzúra és a román hatóságok megkezdték a települések átkeresztelését is. Ezeknek a történéseknek levéltári dokumentumaiból tallózunk. [caption id="attachment_85826" align="aligncenter" width="328"] Victor E. Sabău átirata (RNL HMH)[/caption] Az idén a szabadság ünnepét sem a város, sem a vármegye nem ünnepelte meg. E napon el volt tiltva minden gyülekezés és ünnepély. Így hát a magyar szabadság ünnepe külsőleg nem jutott kifejezésre. Az emberek szíveikben ünnepeltek és a szentmisén vettek részt – adta hírül a Csíki Lapok 1919. március 23-án. Ezt az újsághír támasztja alá dr. Tódor Béla gyergyószentmiklósi polgármesternek dr. Györgypál Domokos kormánybiztosnak címzett átirata is (Románia Nemzeti Levéltárának Hargita Megyei Hivatala, F 7 Csík vármegye levéltára – Alispáni iratok 4. számú leltár, 1947/1919 iratcsomó). „Bejelentem, hogy a román parancsnokság a márc. 15-i ünnepély megtartását betiltotta, karhatalmi előkészületeket tett a sejtett, de nem tervezett felvonulás ellen – olvasható a dokumentumban. – Visszatetszőleg s botrányosan járt el az őrjáratot teljesítő katonaság e napokban azzal, hogy a magyar nemzeti színszalagot sokakról letépte a kis gyerekekkel a szalagot nemzeti becsületünket sértő szavak kíséretében lenyelette.” Ugyanebben a dokumentumban a polgármester azt is panaszolja, hogy „dr. Dobreán Mihály ügyvéd – a főjegyzőhöz intézett papírocskán kijelentette, hogy a város tulajdonát képező, a rendőrkapitány által eddig bérben bírt lakást lefoglalja az ellen jogorvoslatnak helye nincs”. Az éhínség határán Az említett Mihai Dobreanu gyergyószentmiklósi ügyvédet 1919. február elején nevezte ki a román kormányzótanács Csík vármegye közélelmezési prefektusának (Csíki Lapok, 1919. február 9.) „Ez volt az első lépés a román polgári közigazgatás kialakításában, mert a hivatalok teljes átvételéig Dobreanu és a katonai parancsnokság irányította a megyét”– állapította meg Szabó Csongor Csík megye közigazgatása, 1918–1940 című tanulmányában. A vármegye már ekkor az éhínség szélén állt. „Dr. Dobreán ügyvéd a román katonai parancsnoksággal egyetértve a lakosságnak közvetlenül saját maga által való ellátását, az élelem beszerzését lehetetlenné tette azzal, hogy a piaci árusítást (tengeri, búza, árpa stb.) betiltotta, s katonai karhatalommal szereztet érvényt akaratának – panaszolta dr. Györgypál Domokos kormánybiztosnak dr. Tódor Béla, Gyergyószentmiklós polgármestere. – A városba behozatal tilos, a város bejáró útjait őrök (román katonák) tartják megszállva, akik átkutatják az utasok minden holmiját. Megtörtént, hogy a szalmának más községből való behozata­lára 50 kor. taxa lefizetése ellenében kaptak egyesek engedélyt, jóllehet a szalmát nem most vették, hanem az ők tulajdonuk volt (…) Ezen erőszakos és célra nem vezető intézkedéssel a lakosság ellátását nem lehet biztosítani, sőt inkább alkalmas annak meghiúsítására, s ezzel az éhínség előidézésére.” (RNL HMH, F 7 Csík vármegye levéltára – Alispáni iratok 4. számú leltár, 1346/1919-es iratcsomó) A várható éhínségről a Csíki Lapok csaknem minden számban cikkezett, részletezve, hogy a lakosság hónapok óta nem kapott lisztet, és hogy „ilyen nehéz időket a háború folyamán egyszer sem ért” a vármegye. Dr. Györgypál Domokos több ízben felvázolta Csík vármegye speciális közélelmezési gondjait a román hadsereg főparancsnokságnak. „Csík vármegyében annak geo­gráfiai fekvése és éghajlati viszonyai miatt, sohasem termett még félannyi gabona sem, amennyi a lakosság szükségletét fedezte volna, s így a vármegye mindig behozatalra volt utalva – fogalmazott március 17-én egy átiratban a kormánybiztos, hozzátéve, hogy amióta „az erdélyi vármegyéket csapatok szállták meg, a közélelmezés teljesen fennakadt, sem hatósági ellátás nincs, sem lehetővé nincs téve az, hogy egyesek a szomszéd vármegyékből a szükségletüket beszerezhessék, sőt a román nemzeti kormányzótanács intézkedései folytán a kivitel valamennyi megszállott vármegyéből szigorúan betiltatott, s miután a lakosság Csík megyében élelemhez nem juthat, mert nincs, behozni pedig lehetetlen, a hatóság pedig eddig­elé még semmiféle kenyérmagvat nem szállított, a közélelmezésre utalt lakosság a szó szoros értelmében vármegyém több községében már éhínségbe jutott, ami a legszomorúbb következményeket vonhatja maga után.” A kormánybiztos szerint a helyzetet súlyosbította az is, hogy a vármegyébe vezényelt román csapatok élelemszükségletéről is gondoskodni kellett, ezért nyomatékosan felszólította a román főparancsnokságot, hogy biztosítsa a csapatok ellátását. „Minthogy a nélkülözés már oly mérvet öltött, hogy naponként síró asszonyok és gyermekek keresik fel irodámat ennivalóért, kiket szép szóval tovább csillapítani már nem lehet, s minthogy éppen ezen jelenségek, valamint az, hogy az éhező emberek a szigorú ellenőrzés miatt ruhájuk zsebeiben kénytelenek a vasúton gabonát hozni (…) mind azt mutatják, hogy a legsürgősebb intézkedés vált szükségessé (…)” – fogalmazott dr. Györgypál Domokos kormánybiztos. (RNL HMH, F 7 Csík vármegye levéltára – Alispáni iratok 4. számú leltár, 1346/1919-es iratcsomó) A közélelmezési válság még március végén is javában tartott. A közigazgatási bizottság március 27-i ülésén dr. Veress Sándor elmondta, hogy „a kórházaknak liszt már egyáltalán nincsen, a nagyszámú betegek kenyér helyett sült pityókát kapnak”. Ugyanakkor Wellmann Samu államügyész kifejtette, hogy a fogházakból „kénytelen az ügyészség a foglyokat szabadlábra helyezni, rászabadítva a közveszélyes büntetteseket a társadalomra”. (Csíki Lapok, 1919. március 30.) Fejér Sándor alispán ekkor úgy tudta, hogy két héten belül 14 vagon kukorica érkezik a megyébe, de az újság még április végén is arról írt, hogy a beígért lisztszállítmány nem érkezett meg, és „gabonát vásárolni a készletek hiánya miatt oly horribilis áron lehet, hogy azt megfizetni képtelenségnek látszik, igen sok család hosszú idő óta nem látott kenyeret asztalán.” (Csíki Lapok, 1919. április 20.) Sereda Ciucului és társai Szintén a csíkszeredai levéltárban bukkantam rá a Román Kormányzótanács átiratára a községek elnevezése tárgyában (RNL HMH, F 7 Csík vármegye levéltára – Alispáni iratok 4. számú leltár, 1961/1919-es iratcsomó). Az alispánhoz címzett, 1919. március 29-én kelt iratot Victor E. Sabău írta alá, aki ekkor dr. Ioan Suciunak, a gyulafehérvári nemzetgyűlés egyik szervezőjének, a kormányzótanács tagjának személyi titkára volt. (Középiskolai tanulmányait a brassói román nyelvű líceumban, jogi tanulmányait Budapesten végezte, később a Sorbonne-on nemzetközi jogot tanult.) A dossziéban az átirat magyar fordítása is megtalálható: „Van szerencsém a megyéjebeli községeknek megnevezéseit elküldeni és kérem szíveskedjék áttekinteni és kijavítani, amennyiben magyarról, románra helytelenül lett lefordítva, mint pld. Chitighara, Ujfalau etc. szíveskedjék tehát hozzáértő emberekkel ezeket a neveket a tulajdonképpeni névre megrövidíteni, (például ha valami történelmi összefüggésben vagy földrajzi összeköttetésben van az a falu), hogy ezáltal tudjuk tisztán városaink és falvaink helyes román neveit. A magyar vidéken találunk több kisebb összevont községeket, más községek pedig egy név alatt több tanyákat képeznek. Tehát ebben az ügyben is szíveskedjék a szükséges megjegyzéseket megtenni. Nagyon fontos szervezési ügy ez, és kérem ezek után nekünk amennyiben lehetséges 8 napon belül nekünk megküldeni.” A fordítás nem felel meg minden részletében az eredeti szövegnek, például az eredeti dokumentumban nem az áll, hogy „tudjuk tisztán városaink és falvaink helyes román neveit”, hanem, hogy „falvainknak és városainknak legyen meg a tiszta román neve”, de ezúttal nem is arról van szó, hogy a fordító szándékosan ferdített-e, enyhített-e a román fogalmazványon, vagy esetleg nem ismerte eléggé a nyelvet – inkább az ügycsomóban található számadatokat és elnevezéseket szeretnénk bemutatni. Eszerint 1919 márciusában a vármegye lakossága 152 452 személy volt. Városai: Sereda Ciucului – Csíkszereda és Giurgeul-Sân­miclăuș – Gyergyószentmiklós. A felcsíki járásnak 35 633 lakosából, román 120, magyar 35 110, német 220 és más nemzetiségű 183 személy. A járás néhány faluja már kapott valamilyen román nevet (pl. Cicău – Csíkcsikó(!), Danfalău, Ienofalău, Ciuc Sândominic, Sân­tămaș, Ciucsâncraiu, Ciuc-sân­tim­bru, Mădăraș, Madefalău, Rakoș, Ciomortan), a többi csak magyar megnevezéssel szerepel a felsorolásban. Hasonló a helyzet a 26 817 (román 234, magyar 25 628, német 264 és más nemzetiségű 701) lakosú kászonalcsíki járás esetében is. A járás falvaiból csak Menășag, Ciuc-Sângeorgiu, Ca­son-újfalău, Ciuc-Sânmartin, Coz­maș, Lazar­falău, Tușnad, Ve­re­beș és Tușnadul-Nou szerepel ro­mán névvel a jegyzékben. A gyergyószentmiklósi járásban 52 670 lakost tartottak nyilván (román 6611, magyar 43 628, német 560 és más nemzetiségű 1871 személy). A felsorolásban a következő román megnevezések szerepeltek: Ditró, Alfalău, Remetea, Uifalău, Ciomafalău, Techerepatac, Varviz, Șărmaș, Vașlab. A szépvízi járás a nyilvántartásban 20 924 lakossal szerepel (3268 román, 17 304 magyar, 320 német és 32 más nemzetiségű). A járás kilenc községéből csak négynek találtak azonnal román nevet (Sânmihaiu, Lunca de sus, Lunca de mijloc, Delne). A gyergyótölgyesi járásnak 16 408 lakosa volt (román 10 744, magyar 4480, német 526 és más nemzetiségű 658) és már mindegyik községének volt román neve (Bilbor, Borsec, Bicaz, Corbu, Tulgheș). 1919 előtt községeink nagy részének nem volt román megnevezése, s a gyors keresztelés során részben a hangzás alapján vett át neveket az új közigazgatás, másrészt „a magyar helységneveket rögzítették román helyesírással. Így lett például Mihaifalău – Ér­mi­hály­falvá­ból, Sereda-Ciucului – Csík­sze­re­dából, Sepsi-Sângeorgiu – Sep­siszentgyörgy­ből, vagy egyszerűen lefordították a magyar elnevezést: Holló – Corbu lett. A húszas évek elején közigazgatási intézkedések születtek Erdélyben, elsősorban a Székelyföldön, az ilyen román helységnevek „románosítására”, illetve román helységnév találására olyan települések esetében, amelyeknek addig egyáltalán nem volt semmilyen román nevük. Öreg székelyföldi tisztviselők sokáig emlékeztek arra, hogy egy bizottság járta végig a helységeket, bukaresti állami hivatalnokok és magyarul is tudó román nyelvészek, és helyben „kereszteltek” – véli Soproni Géza (Beke György) Odorheiu Secuiesc? – Magyar helységnevek sorsa Erdélyben című írásában (Kortárs, 1988. augusztus). Daczó Katalin


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!