Hirdetés

Kérdéses az új bölcsődék őszi indulása

Sanszos, hogy ősszel nem tudnak megnyílni az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) alapjaiból épülő Hargita megyei új bölcsődék – mondta el lapunknak több érintett polgármester. Igaz, ők elsősorban azért aggódnak, hogy a július végi határidőre elkészüljenek az épületek. Ugyanakkor azok engedélyeztetése, illetve a bölcsődék tanügyminisztériumi akkreditálása egy másik hosszadalmas eljárás, amiről többen gondolják úgy, hogy az őszi tanévkezdésig nem lehet már lebonyolítani.

Pál Bíborka
Kérdéses az új bölcsődék őszi indulása
Munkások az épülő szentegyházi bölcsőde tetőszerkezetén. A kőműves, de a bürokrácia is falakat épít Fotó: László F. Csaba

Hargita megyében jelenleg – a már átadott beruházásokon kívül, mint amilyen a székelyszentléleki vagy a korondi – július végéig négy új bölcsőde kellene felépüljön az Országos Helyreállítási Terv alapjaiból. 
Csíkszentgyörgy községben, Csíkbánkfalván az építkezés előrehaladott fázisban van, Réti Zsófia polgármester kérdésünkre úgy nyilatkozott: „A munkálatok jól haladnak, a beruházás határideje július 31-re módosult, addig minden esély megvan arra, hogy befejezzék az építkezést.” 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Hasonló helyzetről számolt be lapunknak az országos böl­cső­deépítési projektben szintén érdekelt Szentegyháza pol­gár­mestere is, Siménfalva község vezetője pedig azt mond­ta: „Minden tőlünk telhe­tőt megteszünk, hogy időben elkészüljön az épület, de még több akadály áll előttünk, amire gyorsan megoldást kell találnunk.” 

Csíkszentsimonban is folyamatosan dolgozik a kivitelező, de mivel ebben a községben fogtak hozzá a legkésőbb az építkezéshez, érthető, hogy szintén kérdéses, hogy tartani tudják-e a beruházás ütemtervében megjelölt határidőt. 

Lapunk úgy tudja, a már átadott beruházásoknál nem áll fenn ilyen lehetőség: bár tanév közben nem lehet új csoportot indítani, forrásaink szerint nincs formai akadálya annak, hogy ősztől Korondon és Székelyszentléleken elkezdődjön a bölcsődei foglalkozás. 

Kérdéses az új bölcsődék őszi indulása
A csíkbánkfalvi, szentegyházi, siménfalvi és csíkszentsimoni bölcsődék építésük különböző fázisaiban. Kinyitnak-e idén?

A bürokrácia is falakat épít

Az építkezéssel kapcsolatosan felmerülő problémák menedzselése mellett az érintett polgármesterek közül több elkezdte az új intézmények őszi megnyitásához szükséges pedagógiai és kisegítő személyzet keretének megszervezését is. Ehhez a csíkszentgyörgyi polgármesteri hivatal 18 állás jóváhagyását kérte a tanfelügyelőségtől.

– A hivatalos értesítés még nem jött meg az állásokra vonatkozóan a tanfelügyelőségtől, habár a kormány elfogadta a memorandumot, amely 18 állást tartalmaz számunkra. Ősztől szeretnénk indítani a bölcsőde működését

– erősítette meg Réti Zsófia csíkszentgyörgyi polgármester. 

Az új bölcsőde a községhez tartozó csíkbánkfalvi Márton Ferenc Általános Iskola alárendeltségében működik majd, az itteni iskolaigazgató szerint azonban mindaddig, amíg nincs meg az állásokra vonatkozó tanfelügyelői jóváhagyás, nem érdemes feltételezésekbe bocsátkozni arról, hogy mikor indulhat el a kisgyermekek foglalkoztatása. 

Az ügyben megkerestük a tanfelügyelőség vezetőjét, akitől megtudtuk, hogy a következő tanévre nem hagytak jóvá új bölcsődei csoportot. 

– A szóban forgó új bölcsődéket a tanügyminisztérium kell jóváhagyja, de ezekre vonatkozóan mi nem kaptunk értesítést

– közölte lapunkkal Demeter Levente főtanfelügyelő. 

Bár a kormány memorandummal szintén jóváhagyta a siménfalvi bölcsőde elindításához szükséges állásokat, Nagy János polgármester lapunknak azt mondta, hogy amíg az épület nincs befejezve és engedélyeztetve, nem tudja azt ígérni, hogy a következő tanévtől meg is tudják nyitni.

Kérdéses az új bölcsődék őszi indulása

Döntöttek: egy évig üresen áll az épület

– Az építkezéssel párhuzamosan nem lehet elindítani a bölcsőde működtetéséhez szükséges állások jóváhagyását. Jó lenne, de amíg nincs engedélyeztetve az épület, illetve a tanügyminisztériumnál akkreditálva a bölcsőde, addig hiába fordulnánk hozzájuk, a megyei tanfelügyelőség nem tud állásokat jóváhagyni

– foglalta össze a helyzetet Lőrincz Csaba szentegyházi polgármester.

Mindezek miatt, illetve a szóban forgó engedélyeztetési és akkreditálási folyamat időigényességét ismerve, a szentegyházi önkormányzat úgy döntött: ősszel nem indítja el a bölcsődei foglalkoztatást. 

– Egy évet üresen marad az épület. Az országos program leállása miatt eleve későn tudtuk elkezdeni a beruházást, reménykedünk, hogy egyáltalán megleszünk határidőre

– mondta Lőrincz Csaba.

Kérdéses az új bölcsődék őszi indulása

Felsőbb szinten nagyobb az optimizmus

Az ügyben megkerestük Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési minisztert is, hogy arról kérdezzük: bár információink szerint a kormány memorandummal elfogadta a csíkszentgyörgyi és siménfalvi bölcsődék működtetéséhez szükséges álláskereteket, a megyei tanfelügyelőség azonban nem hagyott jóvá új bölcsődei csoportokat a térségben – mi lesz így az új épületek sorsa, van-e rá lehetőség, hogy őszig megoldódjon a helyzet? Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ kérdéseinkre, ha a tárcavezető válaszol, visszatérünk az ügyre.

Közben Ilie Bolojan ügyvivő kormányfő is tett vonatkozó kijelentést az ügyben, amikor szombaton részt vett a Hunyad megyei Piskiben felépült új, 70 férőhelyes, a kormány uniós támogatású bölcsődeépítési programjában a 73.-ként létrehozott bölcsőde felavatásán. A politikus kijelentette: „Minden, ebben az időszakban elkészülő bölcsőde felvehet majd állami költségvetésből fizetett személyzetet, hogy ősztől elkezdhesse működését.” Ezek a bölcsődék támogatást nyújtanak a fiatal családoknak, akiket ily módon ösztönöznek a gyermekvállalásra is, idézte Bolojant az Agerpres hírügynökség.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!