Kelemen Hunor: kevés az esély a szolidaritási adó bevezetésére

Kelemen Hunor | Fotó: Gönczy Tamás

Kelemen Hunor szerint kevés esély van a szolidaritási adó bevezetésére, a kormánykoalícióban még nem született döntés ebben a kérdésben.

Az RMDSZ miniszterelnök-helyettesét a parlament épületében faggatták az újságírók arról, hogy egyetért-e a szolidaritási adó bevezetésével. Kelemen Hunor azt mondta, kevés esélyt lát arra, hogy bevezessék a szolidaritási adót, és mivel a koalícióban még folynak az egyeztetések a témáról, nem kívánt részletekbe bocsátkozni.

Emlékeztetett, két-három évvel ezelőtt maga tett javaslatot egy ilyen adó bevezetésére, amelyet az elképzelések szerint egy bizonyos összeg feletti forgalmat lebonyolító vállalatoknak kellett volna befizetniük. „Akkor támogattam ezt, és most is azt gondolom, hogy jó megoldás lenne bevezetni egy, legtöbb két évre” – fogalmazott, hozzátéve, múlt héten tárgyaltak a témáról a koalícióban, végső döntés azonban nem született.

Kelemen Hunor szerint, ha bevezetnék az adót, az ebből befolyó összegeket elsősorban az oktatási és az egészségügyi ágazatra fordítanák.

Agerpres

: an accessible web community