Hirdetés

KaravanAct – színház, merőben új nézőpontból

HN-információ
Több különleges előadást is ígér a KaravanAct elnevezésű utazó színházi fesztiválja alatt a kolozsvári Shoshin Színházi Egyesület. A négy települést – Kolozsvárt, Kidét, Csíkszeredát és Sepsiszentgyörgyöt – érintő fesztivál alatt igazi színházi különlegességnek számító pro­dukciókat mutatnak be. Csík­szeredában – és Delnén – augusztus 25–27-e között öt előadást láthat a közönség. 04_szinhaz [dropcap]E[/dropcap]lső alkalommal rendezi meg a Shoshin Színházi Egyesület a KaravanAct utazó színházi fesztivált, azzal a céllal, hogy újragondoljon és életre keltsen egy régi hagyományt: az utazó színházak, utazó társulatok hagyományát. A koncepció szerint a KaravanAct dialógust alakít ki a nézővel, maga megy a nézők elébe, ugyanakkor új kihívásokat állít a színház és a róla alkotott elképzelések elé az előadások tereinek változatossága, újszerűsége, a műfaji változatosság, a tematikák sokszínűségének terén. A fesztivál öt olyan előadást foglal magában, amelyekkel találkozva a közönség újra rácsodálkozhat a színház sokszínűségére és határtalan lehetőségeire. Az érdeklődők láthatnak majd kültéri színházi megnyilvánulást (Antigoné családja: a vakság történetei); hagyományos olasz, spanyol, argentin és kubai zenéken, illetve különböző irodalmi szövegeken alapuló koncertelőadást (Mint egy megkergült óra / As a Clock with Rage); olyan, cselekvést, szövegeket, zenét és táncot ötvöző produkciót, amely közelmúltunkra, a „Ceauşescu-éra” traumáira reflektál a fiatalok szemszögéből (Egy távoli emlék töredékei); egy érdekes történetet prezentáló, zenén és szövegen alapuló, gyermekeknek szóló koncertelőadást (Poquita&Filarmonica kis kalandjai / The little Travels of Poquita&Filarmonica), és egy, a Grotowski Intézettel készült koprodukciót (Stand’al mondo senza’l mondo – laudákon alapuló rituálé). Szintén a fesztivál különlegességéhez tartozik, hogy az alkotók az Antigoné családja: a vakság történetei című előadásba minden helyszínen bevonnak egy-egy helyi csoportot is. A csíkszeredai előadások helyszínei és időpontjai: Augusztus 25., 18 óra – Csíki Székely Múzeum bástya: Mint egy megkergült óra (As a Clock with Rage). Koncertelőadás, az olaszországi Regula contra Regulam Teatro produkciója. Rendező: Raúl Iaiza. Augusztus 25., 20 óra – Szakszervezetek Művelődési Háza: Egy távoli emlék töredékei (a Shoshin Színházi Egyesület produkciója). Rendező: Köllő Csongor. Előadás után közönségtalálkozó. Augusztus 26., 11 óra – Csíki Székely Múzeum udvara: Poquita&Filarmonica kis kalandjai (The Little Travels of Poquita&Filarmonica). Koncertelőadás gyerekeknek (5-től 99 éves korig). Az olaszországi Regula contra Regulam Teatro produkciója. Rendező: Raúl Iaiza. Augusztus 26., 18 óra, Csíki Székely Múzeum udvara: Antigoné családja: a vakság történetei (a Shoshin Színházi Egyesület produkciója, az olaszországi Regula contra Regulam Teatro közreműködésével). Rendező: Raúl Iaiza. Előadás után közönségtalálkozó. Augusztus 27., 20 óra – Szent János-templom, Csíkdelne: Stand’al mondo senza’l mon­do (Laudákon alapuló rituálé). Az olaszországi Regula contra Regulam Teatro és a lengyelországi Grotowski Intézet koprodukciója. Előadás után közönségtalálkozó. HN-információ


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!