Nincs nagyobb öröm egy újságíró számára, mint az, ha megoldódik egy általa felvetett, szóvá tett gond, megvalósul egy általa felvetett vagy támogatott ötlet. Ilyen öröm ért múlt héten: a Botár László képzőművész nevéhez fűződő Free Camp nemzetközi képzőművészeti alkotóműhely meghívottja, vendége volt a dévai Torino Bocaniciu. Hogy miért öröm ez számomra? 2017-ben jártam riportúton Déván, és próbáltam körbejárni egy számomra kedves témát: hogyan él a csekefalvi születésű Mátyás József festőművész emlékezete abban a városban, ahol élete javát leélte, művészetét kiteljesítette, ahol iskolát alapított. Mátyás József 1930-ban született Csekefalván, Kolozsváron a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafikai szakán szerzett diplomát 1956-ban. A főiskola elvégzése után évfolyama tagjainak zömével együtt Petrozsényben telepedett le, megalakítva a Zsil-völgyi művésztelepet, majd 1971-ben Dévára költözött, és 1990-ig a közreműködésével létrehozott művészeti középiskola tanára volt. Petrozsényi működésüket érdekes színfoltként, kudarca ítélt kísérletként tartja számon a művészettörténet – de számontartja! –, dévai oktatói tevékenységét, művészi és művészetszervezői munkássága azonban jelentős. Az ott született riport megjelent azóta lapunkban és kötetben is. Leírtam benne, hogy hajdani tanítványai, ma jeles művészek kezdeményezésére műteremházat neveztek el a dévai művészeti iskola alapítójáról és jeles tanáráról, s azt is leírtam, hogy milyen szeretettel, ragaszkodással és elismeréssel beszélnek hajdani mesterükről, későbbi kollégájukról, művésztársukról. S azt is megemlítettem, hogy akkor beszélgetőpartnereim, dévai képzőművészek hangsúlyozták: „Fontos az emlékállítás, mert az a vár, az a város, amelyik nem tiszteli művészeit, nem érdemli meg őket.” Ugyanakkor próbáltam sugallani azt is, hogy jó volna összehangolni a Mátyás József emlékezetét őrző kezdeményezéseket, hisz megannyinak ugyanaz a célja: megtartani a művész munkásságát a köztudatban. Ugye, Csíkszentmártonban őrzik a művész hagyatékának egy részét, s a nevét viseli az évente megszervezett alkotótábor is, de jó volna, ha a dévaiak is tudnák, hogy mi történik e téren Szentmártonban, s a szentmártoniak is, hogy mit tettek, tesznek a dévaiak. Aztán végre létrejött a kapcsolat: Botár László meghívta a Free Camp műhelybe a dévai Torino Bocaniciu képzőművészt, a képzőművész szövetség helyi szervezetének vezetőjét, Mátyás József emlékezetének elkötelezett őrzőjét. A műhely zárókiállításán találkoztam a dévai művésszel, s a beszélgetésünk óta eltelt öt esztendő történéseit vettük számba. Elmondta, hogy készülnek megemlékezni Mátyás József 2002-ben bekövetkezett haláláról. Erre az alkalomra életműkiállítást kívánnak létrehozni, illetve szeretnék látni megvalósulni korábbi tervüket: utcát elnevezni Déván Mátyás Józsefről. Az események kapcsán pedig szeretnék felkeresni Csíkszentmártont, a jeles előd szülőhelyét, megtekinteni hagyatékát. És szeretnék, ha az itt megismert művészek közül is részt vennének páran a megemlékezésen, az ez alkalomból szervezett rendezvényeken. Tehát a kapcsolat létrejött. Bízom benne, hogy tartalommal is telítődik. S akkor az elégtételem is teljesebb lesz.

Sarány István