Hirdetés

Jubileumi Tusványosra készülnek

HN-információ
Véglegesítette idei évi program­terveztetét a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) csapata. Nem marad el az Adj király katonát! csoportos ifjúsági vetélkedő, harmadik alkalommal jelentkezik a Dinamit! Teret nyitunk sikerkonferencia, már az év elején elkezdődik a bemelegítés a Tusványosra, és újdonságként a végzős magyar egyetemistáknak szerveznek állásbörzét májusban. [caption id="attachment_82762" align="aligncenter" width="1440"] Vass Orsolya Fotó: Facebook[/caption] A szervezet nyolctagú elnöksége a már megszokott hagyományos programok tervezése mellett új akciókat is papírra vetett január első felében. Az új esztendőben egyforma hangsúlyt szeretnének fektetni a jól bevált, már hagyományosnak tekinthető programokra, illetve az újszerű, aktuális igényekre válaszoló kezdeményezésekre is – közölte Vass Orsolya alelnök. 2019-ben is lesz Adj király katonát! csoportos ifjúsági vetélkedő, amellyel továbbra is a nagycsalá­dok szépségét és a magyar mesék szeretetét kívánja népszerűsíteni a MIT csapata az általános iskolások körében. A MIT-tagszervezetek közös programjaként harmadik alkalommal rendezik meg a Dina­mit! Teret nyitunk sikerkonferenciát, március 8-án, hagyományos helyszínen, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. A 2017-ben indult rendezvény népszerűsége bebizonyította, hogy Erdélyben rengeteg olyan fiatal él, akik pozitív példát mutathatnak a pályaválasztás előtt állóknak. Ezért továbbra lehetőség nyílik nekik a Dinamiton a sikereik bemutatására és arra, hogy történeteikkel másokat is motiválni tudjanak – mondta az alelnök. A Magyar Ifjúsági Tanács 2008-óta a Tusványos – Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor erdélyi főszervezője. A fesztivál a 30. kiadására készül, ezért idén nemcsak a július, hanem már az év első fele is a Tusványosról szól. A bemelegítő programok már ebben a hónapban startolnak, a részrendezvényekről a tusvanyos.ro honlapon, illetve a Facebook-oldalon lehet információkat szerezni. Teljesen új programként vezetik be a Mesterségem címere című állásbörzét, amely az egyetem utolsó évében tanuló hallgatókat szeretné összehozni azokkal a vállalkozókkal, akik frissen végzett munkaerőt keresnek. Vass Orsolya elmondása szerint igazából ez a program a Dinamit! Teret nyitunk konferenciából „nőtt ki”, a fiatalok visszajelzései alapján érezték fontosnak az újdonság megszervezését. Az első Mesterségem címere állásbörzét május 21-én, Kolozsváron szervezik meg. Asztalos Ágnes


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!