Hirdetés

József atya temetése Csíksomlyón

HN-információ

Eltemették tegnap délben Márk József ferences szerzetest. Az Erdélyi Ferences Rendtartomány legidősebb tagját a csíksomlyói kegytemplomból kísérték utolsó útjára. Az érte mondott gyászmisét dr. Kovács Gergely, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke mutatta be. Urbán Erik provinciális prédikációjában azt mondta, a József atyáért felajánlott imádságon és a szentmisén túl azért is összegyűltek, hogy egy olyan hatalmas arcképet fessenek (szerk. megj: József atyáról), amelyhez mindenki hozzáadhatja a testvéri, rokoni, baráti ecsetvonását, és így kibontakozik egy életút, ferences hivatástörténet, egy méltósággal, hűséggel leélt papi élet. Ha az emlékezést közösen végezzük, sokkal összetettebben találkozunk testvérünkkel, rokonunkkal, barátunkkal, mint ahogy egyesével találkozni tudnánk vele. Elkezdjük őt úgy látni, ahogy maga a jó Isten ismeri – mondta a ferencesek elöljárója. Márk József ferences szerzetest a kegytemplom kriptájában helyezték örök nyugalomra



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!