Jövőre is foghíjas lesz a mezőny

Hargita Népe
A magyar-szlovén pályázat visszavonása után – más kandidáló hiányában – a finn–lett közös pályázat lett a befutó a jövő évi A csoportos jégkorong-világbajnokság rendezésére. Jelenleg úgy fest, a magyar válogatott a finnországi Tamperebe utazik, ugyanakkor az viszont már eldőlt, hogy a következő vébét is az oroszok és a fehéroroszok nélkül rendezik. Oroszország adott volna otthont a jövő évi jégkorong-világbajnokságnak, de a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) elvette tőlük a rendezés jogát az orosz harci csapatok ukrajnai invázióra hivatkozva. Ugyanakkor az nem volt világos, hogy az orosz és a fehérorosz válogatottak kitiltása csak az idénre, vagy jövőre is vonatkoznak majd, ám tegnap kiderült: a két válogatott nem lehet ott a legjobbak között egy év múlva sem. Luc Tardif, az IIHF elnöke a szervezet honlapjának elmondta, az ukrajnai háború kirobbanása óta próbálnak alkalmazkodni a helyzethez. A nemzetközi szövetség február 28-án függesztette fel az orosz és fehérorosz csapatok nemzetközi szereplését, és tulajdonképpen ezt a döntését erősítette most meg a tamperei kongresszuson. „Vártunk, ameddig csak lehetett, hogy meg kell-e hosszabbítanunk a felfüggesztést, remélve, hogy jobb lesz a helyzet, de sajnos nem így lett. Jelenleg nem tehetünk mást” – tette hozzá, majd így folytatta: „Minden döntésünket a verseny biztonsága érdekében hozzuk meg, a játékosok, a személyzet, a szurkolók és a hivatalos személyek biztonságát figyelembe véve, beleértve az orosz és fehérorosz tagokat is.” Az Orosz Jégkorong Szövetség közleményben hangsúlyozta, nem ért egyet az IIHF határozatával, az oroszok szerint nincs jogi alapja a döntésnek. A fehérorosz szövetség ugyanakkor jelezte: meggyőződése szerint az IIHF olyan szövetségek befolyása és nyomása alatt hozta meg döntését, amelyek gyakorlatilag nyugati politikusok túszaivá váltak. A közlemény kitér rá, hogy az IIHF a fehéroroszok biztonságára is hivatkozva sérti meg az olimpiai elveket, s igény esetén – más sportágakból vett példákkal – lehetne megoldást találni, de a döntéshozók nem törekednek erre. Finnországba utaznak a magyarok Az idei A csoportos világbajnokság az utolsó szakaszához érkezett. Szombaton eldőlt, hogy Kanada – Finnország döntőt és Egyesült Államok – Csehország kisdöntőt rendeztek tegnap este. Abban viszont már szinte biztosak lehetünk, hogy a magyar jégkorong-válogatott Tamperebe utazik jövőre, a nemzetközi szövetség ugyanis a csoportok besorolását a világranglistához igazítja. Az alapján, hogy az olimpiai bajnok Finnország és a világbajnok Kanada jutott be a fináléba, Magyarország várhatóan a házigazda Finnországgal, Svédországgal, Csehországgal, Németországgal, Dániával, Franciaországgal és Ausztriával kerül azonos csoportba, míg túloldalt Lettország, Kanada, Egyesült Államok, Szlovákia, Svájc, Norvégia, Kazahsztán és Szlovénia nyolcas lesz.

HN-összeállítás