Hirdetés

Jön a kupadöntő 2. kiadása

HN-információ
Nem volt kegyes Fortuna istennő a Székelyudvarhelyi KC-val a férfi kézilabda Challenge Kupa sorsolásánál. Már a legjobb harminckét együttest felvonultató mezőnyben összejöhet a tavalyi döntő, azaz a portugál ABC Braga lehet a címvédő ellenfele. Azért a feltételes mód, mert a luzitánoknak pályára kell lépniük egy körrel korábban, győzelmük viszont borítékolható. [caption id="attachment_7086" align="aligncenter" width="620"]A tavalyi döntős ellenfele juthat az SZKC-nak Fotó: Csedő Attila A tavalyi döntős ellenfele juthat az SZKC-nak Fotó: Csedő Attila[/caption] [dropcap]N[/dropcap]egyvenkét klub tekintete szegeződött tegnap Bécsre, az Európai Kézilabda Szövetség székhelyére. Itt sorsolták a férfi Challenge Kupa 2. és 3. körének párosításait. Az urnába belekerült a címvédő, Székelyudvarhelyi KC neve is. Az első szakaszt még viszonylag nyugodtan tekinthette az alakulat, hiszen kiemeltként csak a második fázisban kapott ellenfelet. Nem mondhatjuk, hogy túl szerencsésen alakultak a dolgok, az erőviszonyokat tekintve két klubot jó lett volna elkerülni a 3. körben, ez pedig az orosz Krasnodar, valamint a portugál ABC Braga volt. A sors úgy akarta, hogy ne legyen könnyű dolga az SZKC-nak. Az utolsó előtti párharcban került elő a klub neve, melléje pedig a 2. kör egyik párharcának győztesét húzták. Ez pedig az angol Ruislip Eagles, valamint a portugál ABC Braga továbbjutója lesz. Nem kell nagy jósnak lennünk, hogy ezt a csatát utóbbiak nyerik – a britek amatőr gárda, valószínűleg mindkét mérkőzést idegenben játsszák, miután feladják a házigazda szerepkört. Azaz, a 3. körben – amikor a Challenge Kupa legjobb 32 klubja mérkőzik meg egymással – Székelyudvarhelyi KC–ABC Braga párosítás jöhet össze. Épp a tavalyi kiírás döntője. Akkor előbb Portugáliában csaptak össze a felek, a házigazdák négygólos, 32–28-as győzelmet arattak. A visszavágón sikerült ledolgozniuk a hátrányt az udvarhelyieknek, a városi sportcsarnokban 32–25 arányban diadalmaskodtak, így fennállásuk legnagyobb sikerét aratva magasba emelhették a trófeát. A két gárda elég jól ismeri egymást, kérdés, hogy a lehetséges ellenfélnél milyen játékosmozgás volt, hiszen a Székelyudvarhelyi KC-nál eléggé nagy volt a jövés-menés. Az új csapaterőt egyelőre még nem ismerhetjük. Az európai kupamérkőzés napjáig viszont már tudni fogjuk, hogy milyen képességű lesz az SZKC, hiszen majdnem letudja az odavágókat a bajnokságban. A Challenge Kupa 3. körét ugyanis november 21/22-én, illetve 28/29-én rendezik. Az első meccsen – a sorshúzás alapján – Udvarhely lesz a helyszín. Nem volt elragadtatva a sorshúzás eredményétől a Székely­udvarhelyi KC edzője, Vlad Caba. Újságunknak nyilatkozva elmondta, azt remélte, hogy az első nemzetközi meccsen valamelyest könnyebb ellenlábast kapnak. „A kívülállónak nagyon érdekesnek ígérkezik, hogy a tavalyi kiírás két döntőse már összecsap ebben a szakaszban. Nem örülök ennek, jobban szerettem volna egy olyan ellenfelet, akivel szemben sokkal könnyebben léphettünk volna a következő körbe. Nem volt szerencsénk, így kőkemény párharcot kell megvívnunk ellenük. Őket valószínűleg tüzeli majd az a vágy, hogy visszacsapjanak a döntőbeli vereségükért. Addig sok időnk van rájuk hangolódni, egy biztos, a két fél már ismeri egymást”. Két csapat visszalépett Egy hét haladékot adott a Román Kézilabda Szövetség (FRH), hogy a tavaly a másodosztályban szerepelt klubok eldöntsék, indulnak vagy sem a román élvonalban. A férfi szakág élvonalába nem nevezett a sokszoros bajnok, a Konstancai HCM, illetve az utóbbi kiírásokat rendre a dobogón záró Bákói Știința. Mindkét együttes a második ligába nevezett. Tizenkét gárda indulása biztos, a fennmaradó pozíciókat azok a klubok tölthetik be, akik idén részt vettek az osztályozón. Azaz, sorrendben a CSU Galac, a Szatmárnémeti CSM, a Kolozsvári U és a CSM Focșani. Egyelőre úgy néz ki, hogy csak a Galac tudja vállalni az indulást, a további három csapat nem. Ez esetben csonka lesz a pontvadászat mezőnye. Józsa Csongor


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!