Hirdetés

Jól segíteni

HN-információ
Az elmúlt csaknem két hét borzalmai arra késztették a világot, hogy valamilyen módon reagáljon az Ukrajnában zajló eseményekre. Elsősorban a civil szervezetek és magánszemélyek segítségnyújtó akcióira gondolok, amelyek már a konfliktus kirobbanását követő második napon elindultak, egyre több embert megszólítva. Közelünkben a megye északi részén élők „mozdultak” leghamarabb, a szomszédos Szucsáva megyéből ebbe az irányba haladó ukrán menekülteknek szállást és étkezést ajánlottak fel, sok esetben pedig értük mentek Szeretvásárra, hiszen képtelen elvárás lett volna, hogy továbbinduljon az, aki gyalog lépte át a határt. Néhány nap múlva az adománygyűjtések is elkezdődtek: egyházak, önkormányzatok, a Vöröskereszt önkéntesei és több civil szervezet tartotta fontosnak, hogy segítsen a bajbajutottakon, nemzetiségtől függetlenül. Minden esetben jól meghatározott listát tettek közzé, hiszen tudjuk, a segítségnyújtás alapvető szabálya, hogy azt adjuk, amire szükség van. Vagy mégsem tudjuk, és azért kerülhettek némely csomagba fürdőruhák, magas sarkú cipők és más, válsághelyzetben haszontalan holmik? Korábban ifjúsági szervezetnél dolgoztam, így magam is megtapasztaltam egy-egy adománygyűjtő akciónk közben, hogy többen összemossák a lomtalanítás fogalmát az adakozással. A „nekem már úgysem kell, más talán hasznát veszi” elgondolás sok esetben igaz, de legalább ugyanennyi esetben nem… Hogyha pedig kételyeink vannak, egész egyszerűen megkérdezhetjük: mivel segíthetünk? Mire van a legnagyobb szükség, és tudjuk-e nélkülözni, ha esetleg van nekünk ilyen tárgyunk, esetleg szolgáltatásunk, vagy tudunk-e nélkülözni egy bizonyos összeget a családi költségvetésünkből, és azt a mások javára tudjuk-e fordítani? Függetlenül politikai nézeteinktől, az orosz–ukrán konfliktussal kapcsolatos meggyőződéseinkről és más, vallási-etnikai elveinktől a segítségnyújtás szinte kötelező emberi magatartás kellene legyen. Ehelyett sokan azt kérdezik: miért kell új takaró egy menekültnek, miért nem jó az, amit én már nem használok, de (még) nincs elszakadva? Miért kaphat ingyenes egészségügyi ellátást egy másik országból érkező, és én miért nem, a saját országomban? Olyan drága autóval jön, miért adnék szállást neki? Az ilyen és ehhez hasonló kérdések mögött nemhogy empátia nincs, de még egy adag rosszindulatot is érzek, és bárcsak ne lenne igazam! Nyilván mindezektől függetlenül a segíteni akarás és tudás kultúrájában nagyot fejlődtünk az elmúlt napokban: rengeteg önkéntes összehangolt munkája, fáradozása révén próbál emberi körülményeket biztosítani azoknak, akik egy kis hátizsákba pakolva egész életüket útnak indultak az ismeretlenbe. És igen, eszembe jutott a segítés egy másik alapvető szabálya: ha nem tudunk adni, legalább ne ártsunk. Szavakkal sem.

Boncina-Székely Szidónia



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!