Hirdetés

Johannis megemlékezett az 1941-es jászvásári zsidóellenes pogromról

HN-információ
Az 1941-es jászvásári pogrom nemcsak a zsidóság tragédiája, hanem a román nemzet drámája is, amely ennek felelősségével mindig szembe kell nézzen – írta Klaus Johannis államfő a román területen elkövetett legnagyobb zsidóellenes vérengzés 80. évfordulója alkalmából kedden közzétett üzenetében. „A leplezetlen gyűlölet, a szörnyű erőszak, az emberi méltósággal szembeni megvetés csak egy része volt a korabeli hatóságok eszköztárának, amellyel gyakorlatba ültették azt az iszonyatos tervet, amely a város zsidóktól történő megtisztítását célozta. Több mint tizenháromezer ártatlan ember szenvedett kínhalált, miután a hatóságok, amelyeknek védeniük kellett volna őket, hóhéraikká váltak. A jászvásári zsidókat leírhatatlan kegyetlenséggel, erőszakkal elszakították szeretteiktől, otthonuktól, vadul ütlegelték, majd halálvonatokba zárták, vagy meggyilkolták őket” – idézte fel megemlékezésében a román elnök. Johannis rámutatott: szenvedésük felidézése, az áldozatok előtti tisztelgés, a felelősség vállalása jelenti a biztosítékot arra, hogy Románia elismeri felelősségét, tiszteletben tartja az emberi méltóságot, az alapvető jogokat és a másságot. Az elnök ugyanakkor arra figyelmeztetett: az utóbbi időben egyre gyakoribbak a történelemhamisító, történelmi eseményeket tagadó próbálkozások, a populizmus és antiszemitizmus is egyre inkább jelen van a román közéletben. Jászvásáron hétfőn háromnapos megemlékezéssorozat kezdődött, amelyen a romániai zsidó hitközség, a bukaresti székhelyű Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet, a román állami hatóságok és a Bukarestben akkreditált nagykövetségek képviselői is részt vesznek. Szerdán a parlament együttes ülésen emlékezik meg a 80 éve történt jászvásári pogromról. 1941 júniusában Ion Antonescu, Hitler szövetségese, a Szovjetunióval frissen hadba lépett Románia akkori vezetője parancsot adott arra, hogy Jászvásárt „tisztítsák meg” a zsidóktól, akik akkor a moldovai város lakosságának több mint egyharmadát tették ki. A június 28-án kezdődött pogromnak több mint tizenháromezer zsidó áldozata volt.

 HN-információ



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!