Hirdetés

Jobb utakon a látványosságok felé

HN-információ
Aszfaltozzák a Csonkatorony és a Szent Anna-feredő felé vezető, illetve a Bőség útjaként ismert mezei utat Csíkszenttamáson. Az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDL) kedvezően elbírált pályázatán összesen 4,7 kilométer aszfaltszőnyeget terítenek le. A felcsíki település látványosságaihoz vezető utak rendbetételétől a turizmus fellendülését reméli a község vezetősége. Öt évvel és két évvel ezelőtt európai uniós program kiírásain nyert pályázatot a Felcsík Önkormányzati Fejlesztési Társulás (ADI Felcsík). Ezeknek részeként mintegy 7 kilométer községi utat aszfaltoztak Csíkszenttamáson. A főbb utcák burkolása után tavaly és idén a mellékutcák rendbetételével dolgoztak a kivitelező cég alkalmazottai. Az Olt folyó mentén lévő utcákban – ahol szükséges volt – támfalakat építettek és korlátokat is tettek. Ezt követően fogtak hozzá az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDL) támogatásával a 4,7 kilométer aszfaltszőnyeg leterítéséhez – közölte érdeklődésünkre Kedves Róbert, Csíkszenttamás polgármestere. A kivitelezés alkalmával többek között burkolják a Csonkatorony és a Szent Anna-feredő felé vezető utat, illetve a Bőség útjaként ismert mezei utat is. – Az első és legfontosabb dolog az, hogy ha turista érkezik a településünkre, akkor jó úton tudja megközelíteni a Csonkatornyot, a Szent Anna-feredőt, a Feneketlen-tavat. Amúgy is a Szent Anna-feredőnél vannak rendezvényeink, fontos, hogy jó úton, megfelelő körülmények között tudjanak kimenni oda a buszok, az autók, a biciklisek – hangsúlyozta a polgármester. Megjegyezte: amennyiben az időjárás engedi, a munkálatokat várhatóan még idén ősszel befejezik, de megtörténhet, hogy a kopóréteget jövő tavasszal terítik le.

Biró István



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!