Szeretek utazni. Már csak azért is, mert az utazás perspektívát nyújt, az új távlatok pedig új felismeréseket is generálnak. Az utazás viszonyítási alap is, van az a távolság, ahonnan még a romániai relatív tisztaság és finom-vegyes közlekedési infrastruktúra, illetve kultúra is kívánatosnak látszik, az itthoni viszonyok pedig egyenesen hiányozni kezdenek. Bulgáriában jártunk nemrég, és bár a tengerparti nyaralásunk szűkebb környezetével teljesen elégedettek voltunk, nyújtott a szomszéd ország pár olyan élményt is, ami nyomán azt mondtuk, nem érdemes többé a szálláshelyről és az onnan elérhető, nyugalmas, kevés ember által látogatott partszakaszról kimenni. Ellátogattunk ugyanis egy délután az egyik közeli, turisták által közkedvelt városkába. Tömeg, bóvli bóvli hátán, zsúfolt és nem feltűnően, de alaposan koszos járdák, az egyik vendéglőben pedig kézmosás nélkül fordult ki az illemhelységből egy lány, aki aztán a konyhaajtón fordult be ugyanazzal a lendülettel. A parton a hullámokban épp nagymosakodást végzett egy hajléktalan, rongyait dobálták a hullámok, nem zavartatta magát a napnyugtát bámuló turisták tőle nem messze felvonuló hadától. A partról épp begyűjteni próbálták a strandolók aznapi termelését, a kukákból túlcsordult a civilizációs melléktermék, a szemetesek környéke is adott keresgélnivalót a sirályoknak. Én mondhatni visszamenekültem az „oázisra”, ahol gyermekbarát és tiszta környezetben, életvidám oroszok és gyermekeik társaságában élvezhettem a következő napokban a tengert, a csendet, a partot, a napsütést. A hazaúton aztán megállapíthattam, hogy Románia deli része sem sokkal különb Bulgáriánál, Bukarest és a híres elkerülőútja ugyanazt az érzést keltette: hogy valami elindult, elkezdődött, több a zöld, kevesebb a szemét, a zsúfoltság és az összevisszaság, de még mindig túl sok ahhoz, amennyit az én ízlésem és ide szocializálódott idegrendszerem elbírna. Brassóban már kezdtem fellélegezni, amikor pedig hazaérkezésünk után egy-két nappal Csíkszereda központjában sétáltunk egyet, már nyugodtan megszusszanni is mertem. Szerintem ez a város is lehetne tisztább, egyes vendéglőkben is ragadhatna kevésbé a szék karja, az utakon is lehetnénk előzékenyebbek, és azt sem bánnám, ha az utca összes kamasza nem az ablakunk alatt gyakorolná a rolleres halálugrást mindennap gyermekaltatáskor, de összességében örülök, hogy egy legalább ennyire tiszta és civilizált helyen élek. R. Kiss Edit