Hirdetés

Jó példákat mutat be az UKKSZ


Alkalmazott matematikus, programozó, parasztgazda, gyümölcslékészítő és borszakértő. Az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége (UKKSZ) egy-egy kisfilmet készített a felsorolt szakemberekről. A közös bennük az, hogy mindannyian itthon alapítottak vállalkozást és itthon próbálnak boldogulni.

A legjobb itthon projekt a Vállalkozói IQ folytatása, ahol szakembereket szólítottak meg, kikérve véleményüket, hogy mire kell figyelni egy vállalkozás elindításakor. A tavalyi év során pedig öt kisfilm készült el a Bethlen Gábor Alapítvány 500 000 forintos támogatásával, amelyekben székelyföldi emberek mesélnek arról, hogy miért indítottak itthon vállalkozást – tájékoztatott Blénessy Éva, az UKKSZ elnökségének munkatársa. 
– A kiválasztáskor olyan személyeket kerestünk meg, akik különböző okok miatt döntöttek az itthoni cégalapítás mellett. A projektben úgymond jó példákat mutatunk be. Hisszük, hogy a fiatalok, és nem csak, a kisfilmek szereplőinek példáját követve okosan és bátran itthon fognak vállalkozásba, amely nemcsak az önmegvalósítás feltételeinek felel meg, hanem közösségünk megerősödését és javát is szolgálja – fogalmazott Blénessy Éva. 

Megtérül a befektetett munka
Az egyik filmben Ádám Előd nemzetközi borszakértőt ismerhetjük meg, aki többéves egyesült államokbeli tartózkodás, spanyolországi, franciaországi tanulmányok után itthon indított bortanácsadó és -importáló céget. A fiatalembert a családalapítás hozta haza, és vallja, hogy következetességgel, valamint jó elképzeléssel itthon is sikerülhet egy jó vállalkozást felépíteni. Zongor Zsolt Székelyudvarhelyen él, informatikus, egy webprogramozással foglalkozó cég társtulajdonosa. Igazából nem kívánkozott külföldre, mert határozottan hisz abban, hogy itthon is lehet teljes életet élni. Megismerhetjük Mózes Tamást is, aki Kénosban nőtt fel, Magyarországon is élt, miközben agrármérnöknek tanult. A családi hagyományokat folytatva mára a gyümölcsleveket készítő Mózes Manufaktúra ügyvezetője. Ő azt mondja, hogy a befektetett munka itthon is megtérül. Kolumbán Sándor is Budapesten végzett, majd bejárta Európát, 15 évnyi külföldi tartózkodás után tért haza. Az alkalmazott matematikus és informatikus egyetemi adjunktus Kolozsváron, emellett Székelyudvarhelyen vezet egy informatikai vállalkozást. Egy másik kisfilmben Bányász József parasztgazda, gyergyóújfalusi sajtmester beszél avatottan a természetközeli életmód és gazdálkodás előnyeiről és értékeiről. Ő szolgáltatói szektorból váltott gazdálkodó életformára. A rövid kis alkotásokat az UKKSZ honlapján, Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján lehet megtalálni.

Nem hagynák abba
A Legjobb itthon projektet idén is szeretné folytatni az UKKSZ. 
– A programot az idei pályázati kiírások függvényében, vagy akár önköltségből vinnénk tovább, gondolkodunk egy vállalkozói hálózat kialakításán, műhelymunkák vagy szakmai konferenciák megszervezésén is – közölte az UKKSZ elnökségének munkatársa. 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!