…önmagunkat, személyeket, érzéseket, és ezt mind engedjük meg jelen lenni. A többi ebből szépen kialakul. A legnagyobb dolog, ami történhet valakivel, az, ha megváltozik a szemléletmódja. Anthony de Mello egyik egyperces történetében hangzik el: A tanítványok, akik azt akarták tudni a Mestertől, hogy miféle meditációt végez reggelenként a kertben, így válaszolt: – Amikor figyelmesen nézem a rózsabokrot, akkor teljes virágzásban látom. – Miért kell valakinek figyelmesen néznie, hogy lássa a rózsabokrot? – kérdezték. – Mert máskülönben nem a rózsabokrot látja az ember, hanem a saját előre gyártott gondolatát a bokorról. Ennek a fajta figyelemnek az elsajátítása sok előnnyel jár. Hihetetlen ajándék lehet egy kapcsolatban, ha megengedjük, hogy a másik akár tegnapi önmagának, tegnapi ízlésének, gondolkodásának ellentmondjon. Életteret adunk neki, megadjuk azt, ami az élet sajátja: a változás lehetőségét, azt, hogy mindennapjait kreatívan, örömben élhesse le. Ebből a szempontból érdekes történet az, amikor az emmauszi tanítványok, akikhez az úton valaki társul, legelső gondolatuk az, hogy egy vándor. Mindaddig nem is tudják meglátni, hogy Jézus van velük, amíg valami egy kissé össze nem zavarja őket: ugyanúgy töri meg a kenyeret, ahogy pár nappal azelőtt Jézus, akkor nyílik meg a szemük, addig csak saját elképzelésüket látták. Ha azt mondjuk, hogy Isten nem az illúziók, hanem a valóság Istene, akkor nem fogunk rászorulni arra, hogy sminkeljük a valóságot, és abban, ami van, megjelenhet az, Aki Van. Nemrég olvastam Az ego az ellenség (RyanHoliday) című könyvet, amelyben a szerző megemlíti: megbecsülésre méltó boldogabb, kiegyensúlyozottabb, elégedettebb, szerényebb, önzetlenebb embernek lenni. Sokszor figyelmen kívül hagyják, hogy a személyiség tökéletesítése elvezethet a szakmai sikerhez is, míg fordítva ez nem igaz. Nagyon kemény gyakorlat ez a megújulás. Mindennap tiszta lappal kezdeni a jól bejárt, kitaposott kapcsolataidat. Elfelejteni a csalódásaidat, amit neked okoztak, elhinni, hogy a másik is elfelejtette azt a rosszat, amit te okoztál neki. Hát így tényleg lehet felemelt fővel járni, belső örömöt sugározni, és a másik emberben felfedezni a jót. Ezért kell olyanokká válnunk, mint a gyerekek. Ez a jelen-lét, talán ez az egyik gyerekekre jellemző lelkiség, amelyre Jézus is meghív. Ezt is Isten kell hogy megadja, kegyelemként, mert az a tudatosság, amivel ezt – talán – elérhetem, bányamunkának tűnik. Jön pünkösd, erre vágyom, ezt kérem...

Göthér Gergely római katolikus plébános