Hirdetés

Jégpályafelújítás közösségi munkával

HN-információ

Közel negyven személy részvételével cserélték ki szombaton a csomafalvi jégpálya palánkrendszerét. A munkának köszönhetően – kedvező időjárás esetén – jó minőségű jég és korszerűbb világítási rendszer várja majd a korcsolyázás kedvelőit.


A jégkoronghoz kötődő személyek, egykori sportolók, valamint a közösségért tenni akaró csomafalviak vettek részt a szombaton második alkalommal szervezett közösségi munkában, fontosnak tartva a helyi jégpálya korszerűsítését.
– Első lépésként kalákában lebontottuk a régi, megrongálódott palánkrendszert, majd talajmunkálatokat végeztettünk: 35 cm mélységben talajrétegcsere és alapozási munkálatok következtek. Most, a második kaláka alkalmával az önkormányzat által Svédországból vásárolt palánkrendszert állítjuk fel, majd egy következő alkalommal a plexidek felszerelése következik – mondta el érdeklődésünkre a munkálatok helyszínén Király Szabolcs alpolgármester.
Hozzátette: még az idény kezdete előtt a jégpályához tartozó öltözők fűtésrendszerét biztosító kazánt is jobb állapotúra szeretnék cserélni, és a jégpálya világításának korszerűsítését is tervezik.
Ezek a munkák ideiglenesek, hiszen az önkormányzat nagyobb mértékű munkálatokat tervez a jégpályán és környékén: többfunkciós sportlétesítményt szeretnének létrehozni egész éves kihasználtsággal. Az igénylést már leadták az Országos Befektetési Alaphoz (CNI), a tervezőcég 2021-ben készíti el a megvalósíthatósági tanulmányt.
Jelenleg azonban az idei évre fókuszálnak: amennyiben kedvez az időjárás, még a két ünnep között szeretnék elkezdeni a jégkészítést, hogy jövő év elején használatba lehessen helyezni a korcsolyapályát. A jégkészítésben a helyi önkéntes tűzoltó-alakulat vállal szerepet.
A jégpálya működtetése által nemcsak a helyieknek, hanem a Veresvirág sípályára érkező turistáknak is sportolási, kikapcsolódási lehetőséget tudnánk nyújtani – összegezte az elképzeléseket Király Szabolcs.




Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!