Jöhet bármilyen külső tényező, ha hagyományőrzésről van szó, a székely ember nem ismer lehetetlent – győződtem meg a 12. Gyilkostói Népművészeti Sokadalom alkalmával. Úton a rendezvény helyszíne felé aggódni kezdtem a sok sötét felhő láttán, félelmem pedig beigazolódott: érkezésem után néhány perccel esni kezdett, majd kisütött ugyan egy kevés időre a nap, azonban ezt egy újabb nem mindennapi jeges égi áldás követte. Hirtelen a szervezőkre gondoltam, és arra a fáradságos munkára, amivel megteremtették a rendezvény körülményeit: fellépő muzsikusok és népdalénekesek megkeresése, szabadtéri színpad összerakása, hangosítás, egyszóval egy olyan fesztiváli hangulat, ahol fiatal és idős egyaránt kikapcsolódhat. Sajnos a néptáncgála tényleg elmaradt a jégeső miatt, azonban lehetetlent nem ismerve, így is megtartották a programok java részét: több koncertre is egy a Gyilkos-tó partjához közel eső vendéglőben került sor, de húzták a muzsikusok a szabadtéri színpadon is, amit szintén sokan hallgattak az esernyő alá húzódva. Jégeső ide, jégeső oda, a gyilkostói sokadalom nem maradt el. Az is átfutott az agyamon, mit tettem volna én főszervezőként? Fogalmam sincs, hogy két pánikroham között milyen ötletem támadt volna, egy dolog azonban biztos: ilyenkor az ember nem könyvelheti el magát vesztesként, mert az a rendezvény egészére rányomja a bélyegét. Pozitív hozzáállással, jókedvvel, vidáman, még akkor is, ha nemcsak rólad, hanem az utcán is patakban folyik a víz. – Nincs semmi gond, hisz az áldás többszörösét kaptuk meg – jelentette ki az egyik szervező, én pedig bizony elcsodálkoztam a hozzáállásán. Most már biztos vagyok benne, hogy egy rendezvény sikerességének csak egy töredékét jelentik a külső tényezők. Legnagyobb része a szervezők hozzáállásán múlik, ahogy ez esetben a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ munkatársai sem ismerték a lehetetlent. Nem rémülnek meg akkor sem, ha a népdal úgy kezdődik, hogy: „Jeges eső, sejehaj…”Kertész László
borús égbolt
enyhe havazás
enyhe eső
Jöhet bármilyen külső tényező, ha hagyományőrzésről van szó, a székely ember nem ismer lehetetlent – győződtem meg a 12. Gyilkostói Népművészeti Sokadalom alkalmával. Úton a rendezvény helyszíne felé aggódni kezdtem a sok sötét felhő láttán, félelmem pedig beigazolódott: érkezésem után néhány perccel esni kezdett, majd kisütött ugyan egy kevés időre a nap, azonban ezt egy újabb nem mindennapi jeges égi áldás követte. Hirtelen a szervezőkre gondoltam, és arra a fáradságos munkára, amivel megteremtették a rendezvény körülményeit: fellépő muzsikusok és népdalénekesek megkeresése, szabadtéri színpad összerakása, hangosítás, egyszóval egy olyan fesztiváli hangulat, ahol fiatal és idős egyaránt kikapcsolódhat. Sajnos a néptáncgála tényleg elmaradt a jégeső miatt, azonban lehetetlent nem ismerve, így is megtartották a programok java részét: több koncertre is egy a Gyilkos-tó partjához közel eső vendéglőben került sor, de húzták a muzsikusok a szabadtéri színpadon is, amit szintén sokan hallgattak az esernyő alá húzódva. Jégeső ide, jégeső oda, a gyilkostói sokadalom nem maradt el. Az is átfutott az agyamon, mit tettem volna én főszervezőként? Fogalmam sincs, hogy két pánikroham között milyen ötletem támadt volna, egy dolog azonban biztos: ilyenkor az ember nem könyvelheti el magát vesztesként, mert az a rendezvény egészére rányomja a bélyegét. Pozitív hozzáállással, jókedvvel, vidáman, még akkor is, ha nemcsak rólad, hanem az utcán is patakban folyik a víz. – Nincs semmi gond, hisz az áldás többszörösét kaptuk meg – jelentette ki az egyik szervező, én pedig bizony elcsodálkoztam a hozzáállásán. Most már biztos vagyok benne, hogy egy rendezvény sikerességének csak egy töredékét jelentik a külső tényezők. Legnagyobb része a szervezők hozzáállásán múlik, ahogy ez esetben a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ munkatársai sem ismerték a lehetetlent. Nem rémülnek meg akkor sem, ha a népdal úgy kezdődik, hogy: „Jeges eső, sejehaj…”
Kertész László
