Hirdetés

Játékra fel

HN-információ
Emlékszem, gyermekként találkoztam először ezzel a társasjátékkal, a hosszú, unalmas téli estéken került elő, és amelyet kicsik és nagyok egyaránt nagy lelkesedéssel játszottunk. Észre sem vettük, úgy szívtuk magunkba a játékszabályokat és szüleink útmutatását, hogy mit hová tegyünk annak érdekében, hogy a legtöbb pontot hozzuk ki belőle. Hogy kipakoltunk-e vagy sem, az más kérdés volt, de mindig mi dönthettük el, hogy melyik fajtát játsszuk. Igen, ez a játék a römi volt. Idővel, ahogy cseperedtünk, a játék felkerült a polc tetejére, és egyre kevesebbszer került elő, míg végül szinte feledésbe is merült az évek során. Mondhatni kiment divatból, helyette új játékok és más elfoglaltságok töltötték ki a szabadidőt, már nem volt annyi sötét, villanyáram nélküli este, és a tévékben is egyre több volt a csatorna meg a látnivaló. Az utóbbi években azonban ismét felértékelődött és előtérbe került a táblás játék, újra nagyon sok család játékpolcán megtalálható. Vonzereje talán abban van, hogy kortól függetlenül bárki élvezheti, és együtt játszhatják kicsik és nagyok. Néhány kávézóban is láttam már römit, ahol a vendégek egy csésze kávé vagy tea kortyolgatása közben is lejátszhatnak egy-egy partit, sőt van, ahol römibajnokságokat is szerveztek időről időre az elmúlt években. Az én életembe úgy négy évvel ezelőtt tért vissza a römi, amikor egy kirándulás alkalmával találtunk rá a vendégház egyik rejtett zugában. Barátainkkal együtt voltunk, és akkor hasított belénk a felismerés, hogy mindannyian tudunk és szeretünk is játszani, mégis nagyon hosszú ideje nem römiztünk már. Nosza, több sem kellett, egyik parti követte a másikat, és úgy belejöttünk a játékba, hogy azóta is szinte heti rendszerességgel része életünknek. Minden megvan benne, ami csak kell egy társasjátékhoz: izgalmas, fordulatos, és nem csupán a szerencsén múlik minden! Kalkulálunk, előre tervezünk, de ha nem járnak a kövek, akkor minden hiába… Úgy vélem, a römire is igaz, nem minden rossz, ami régi. Sőt! Remélem, még sok-sok évig szerez nekünk és másoknak is vidáman és felhőtlenül estéket ez a játék, és a mi gyermekeink is ugyanolyan élvezettel rakják majd a köveket és kalkulálnak, mint ahogyan azt mi is tanultuk annak idején.

Hadnagy Éva



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!