Isztambul, óúóúó! Isztambul!

Fotó: Demeter Adél-Hajnalka

Törökországról két víziója biztosan lehet az európai embernek. Az Orhan Pamuk, Burhan Sönmez és a ponyvásabb Elif Shavak regényekben általában elszomorító nemzetképről olvashatunk: nemek közötti egyenlőtlenség, a túlnépesedés miatti társadalmi különbségek, kínlódás a nyugati és keleti világ között. A másik oldalon, a nagymamák televíziójából bömbölő, cukormázzal áztatott romantikus szappanoperákban pedig a filmipar által felkapaszkodni vágyó, idealizált, saját kultúráját nyugatosítani akaró Törökországot látjuk – a helyzetkép gyakran ugyanaz, csak olykor emészthetőbb.

Fotó: Demeter Adél-Hajnalka

S valóban, az igazságtól nem is áll messze ez a kép, Isztambul tényleg olyan, akár egy európai csepp az ázsiai tengerben. Ottjártamkor, a hangos mecsetek közt láttam világias, miniszoknyás nőket a hidzsábot viselő barátnőikkel beszélgetni, láttam fiatalokat – lányokat is –, akik ittasan énekeltek a teraszon, és minden lépésnél szembe tűnt, hogy a még ma is túlnyomó többségű konzervatív, hagyományokhoz ragaszkodó vallásos világ megvetése nélkül, békességben megfér a nyugatival. Eszméletlen, hogy amíg nálunk, Székelyföldön a falvak többségében pár százan, a városainkban pedig néhány tízezren élnek, addig Isztambult, az egyetlen várost többen lakják, mint Magyarország teljes lakkossága. A török város szállodái szinte kivétel nélkül lehetőséget adnak arra, hogy aki ott jár, felülről is érezze ezt a lüktetést: sötétedés után, amikor lenyugszik a forgalom, a tetőteraszról, látszólag egy szívként dobban a többmilliós metropolisz, viszont mindaddig, az óriási népesség dacára, faluként viselkedik minden nagyvárosi negyed.

Fotó: Demeter Adél-Hajnalka

Ha valamiért még nagyon szeretek utazni, az az étel. Ínyenc vagyok, és imádok enni! Amikor Isztambulban jártam, szokás szerint igyekeztem mindent megkóstolni, ami nem hazai. Nem volt nehéz, a rengeteg turista ellenére, az étlapok tartalmát kivétel nélkül uralja a török gasztronómia. A népszerűbb nemzetek konyhái esetében, izgalmas belátni, hogy mindazt, amit otthon, valamelyik ország tradicionális ételeként fogyasztunk, a valóságban teljesen a saját országunkra és ételkultúránkra van fűszerezve. Nem hiába vannak keleti népek, melyek egész életük során kizárólag két-három alapanyagból főznek, de saját bevallásuk szerint mégsem fogyasztják ugyanazt kétszer, hiszen arra hivatkoznak, hogy a fűszer adja minden étek sava-borsát. Törökországban, az étkezés menete és milyensége hasonló a székelyekéhez: sok savanyúság, kevés az egytálétel és nagy mennyiségben uralkodnak a sült húsok – természetesen a disznó kivételével. Isztambulban enni nem csak pénztárcabarát, de látszólag része a helyi kultúrának. Bár minden valamire való helyen a rendelés mellé kötelezőn jár ráadásnak a török tea és valamilyen helyi édesség, a legjobb mégis az, hogy a többfogásos ételek között szívesen beszélgetnek a szomszéd asztalnál ülők, s meglepő mód a pincérek se jönnek zavarba, ha netalán tán melléd szegődnek egy-két szóra.

Fotó: Demeter Adél-Hajnalka
Fotó: Demeter Adél-Hajnalka

A turistákkal gyakran találkozó isztambuliak könnyen felismerik, ki melyik európai nyelvet beszéli, de egy hasonló, vacsora közbeni összeismerkedés alatt kiderült, a Kelet és Nyugat határán még az erdélyi magyarokat is ismerik. Új cimboránk elmesélte, a 90-es évek előtt számtalan romániai vendégmunkás ingázott Isztambul és az otthona között, sokan jól beszélik a nyelvünket, s a románokét is, hiszen abban az étteremben, ahol épp ültünk, a dolgozók fele anno a mi országunkból származott. El is hittük, példátlan, kétnyelvű Ceaușescu-káromkodásokat ismert, s hozzátette, a rendszerváltás idején végül a hazánkfiai tömegesen hagyták el a várost. Akkor úgy tűnt, hogy egy demokratikus világ reményében visszamenekültek a nyugatosodni vágyó Romániába. Nekem, ki a kommunista rezsim ostobaságait csak beszélgetésekből és könyvekből ismerem, érdekes volt hallani, hogy harminc évvel ezelőtt ugyanígy menekültek dolgozni valahová az emberek, éppen csak az irány, s talán az értékek, de az élet minősége és milyensége semmit sem változott.

Demeter Adél-Hajnalka

 

: an accessible web community