Hirdetés

Isten áldása kísérje útjukat! - Farkaslakáról több mint félszáz lovas indult Somlyóra

HN-információ
Több csapat is nekivágott csütörtök reggel Farkaslaka községben, hogy lóháton zarándokoljon el és vegyen részt szombaton a csíksomlyói pünkösdi búcsún. A csapatok a Mária úton haladnak végig, majd szombat reggel csatlakoznak a többi lovascsoporthoz, és együtt sorakoznak fel a csíksomlyói hegynyeregben. Idén már nyolcadik éve szervezi meg a Fakraslaka községbeli LőFő Lovascsapat a csíksomlyói zarándoklatot. Évről évre nő a résztvevők száma - tudtuk meg Demény Elemér tulajdonostól. Idén huszonegyen vágtak neki az útnak csütörtök reggel, vegyes korosztályú csapattal, ahol a legfiatalabbak 10, a legidősebb résztvevő pedig 50 éves, egy azonban közös bennük, mindannyian tapasztalt lovasok, hiszen megfelelő tudás és tapasztalat szükséges ahhoz, hogy részt vehessenek a több napos zarándoklaton. Kecsetből is indultak lovasok, akikhez csatlakoztak a farkaslakiak is. Ők a Tamási Áron sírkertnél gyülekeztek, ahol Kovács Lehel polgármester és Hadnagy Jolán a farkaslaki Tamási Áron Művelődési Egyesület elnöke kívánt szerencsés utat számukra, illetve felkötötték a helyi közösség üzenetét, imáit tartalmazó szalagokat a lovasok botjaira. A Csíksomlyói Szűzanya tiszteletére áldozatot vállaló és tanúságot tevő lovasok Laczkó Vilmos plébános áldásával vágtak neki az útnak. A tervek szerint a községbeli lovas csapatok a nap folyamán Oroszhegy közelében találkoznak, és egyesülve, közel hatvanan folytatják tovább több napos útjukat. Demény Elemér, a LóFő Lovascsapat vezetője elmondta, azért döntöttek a külön indulás mellett, mert kisebb csoportokban könnyebb haladni és a balesetek kockázata is kisebb. Hozzátette, a több napos lovaglás során nemcsak testileg, hanem lelkileg is feltöltődnek a résztvevők, hiszen van idő az elcsendesülésre, elmélyülésre. – Lelki békét keresünk mindnyájan, mi lovasok pedig elsősorban a lóháton találjuk meg ezt az égi kapcsolatot, amelyet mások esetleg a gyalogos zarándoklat során. Ez számunkra az a plusz, amelyért a zarándoklat ezen formáját választottuk- fogalmazott. A farkaslaki lovasok Oroszhegy- Zetelaka- Kápolnásfalu- Szentegyháza útvonalon haladnak, majd a Kalibáskő környékén éjszakáznak. Pénteken délután a többi lovas zarándokkal találkozva, együtt vonulnak be Csíkszeredába a Mikó-várhoz. Szombat reggel szintén a többi lovas zarándokhoz csatlakozva felvonulnak a nyeregbe és vasárnap estére érnek haza. Jakab Katalin felvételei

Hadnagy Éva



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!