Hirdetés

Ismét jégen a Sportklub


Több mint egy hónapja nem játszott hivatalos mérkőzést a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata, ahol november elején 17 játékos mintája lett pozitív az új koronavírusra. A járványügyi szabályozások értelmében a teljes keret karanténba került, és csak most tudták újrakezdeni az edzéseket.

Sok meccset volt kénytelen átütemezzen a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata az elmúlt egy hónapban. Két rendben ugyanis utolérte a keretet az új koronavírus: előbb négy, majd 13 sportoló fertőződött meg, illetve a szakmai stáb.
Az érvényben levő járványügyi szabályok értelmében kötelező karantén következett két hétig, amelyből a keret múlt hét végén szabadult és tegnap sikerült megtartani az első közös edzést. Öröm az ürömben, hogy az érvényben levő romániai szabályozások szerint a pozitív mintát adott sportolókat 90 napig most nem fogják tesztelni, ezáltal sok pénzt spórolva meg a klubnak.
A csapat az Erste Ligában legutóbb október 13-án lépett jégre, míg a román pontvadászatban október 25-én.
Közben négy magyarországi csapat – a Ferencváros, a Dunaújváros, az Újpest és a Titánok – már letudtak egy erdélyi túrát, amely során a csíki csapat elleni meccsek kimaradtak, értelemszerűen. Időközben a román bajnokságban is maradtak el meccsek: a Gyergyói HK, vagy épp a Brassói Corona ellen.
A csíki csapat a tervek szerint legközelebb, ha minden a tervek szerint alakul és a liga is zöld utat ad, akkor jövő kedden a Debreceni DEAC ellen kezdi újra a mérkőzések sorozatát. Hogy az elmaradt mérkőzéseket mikor sikerül pótolni, azt még nem lehet tudni…
Az viszont biztos, hogy nagyon sűrű lesz a csíki csapat programja az elkövetkezendő időszakra, hiszen az elmaradt meccseket is le kell zavarni, illetve decemberben még ott van a Román Kupa is, amelyet Galacon rendeznek.

Újabb zakó
Sorozatban nyolcadik vereségét volt kénytelen elkönyvelnie a Dunaújvárosi Acélbikáknak, akik a Titánok vendégeként léptek pályára Győrben.
A vendégek kapujában ezúttal Pinczés kezdett, ám bő három és fél perc után a Titánok megszerezték a vezetést Vincze Gergő révén. A DAB kétszer is fórba került, ráadásul Nagy  Ákos 2+10 percet kapott, ám nem sikerült betalálni. A második harmadban Dansereau szólóból egyenlített – így hatharmadnyi játék után szerzett újra gólt az Újváros –, majd Nilsson a vezetést is megszerezte. Az öröm nem tartott sokáig: McNulty egyenlített, majd a 33. percben Tiainen újra a hazaiakat juttatta előnyhöz fórból. Az emberelőnyös játék az utolsó harmadban eldöntötte a meccset: a Titánok egymás után még négyszer szereztek gólt ilyen helyzetből. Dézsi kétszer volt eredményes, Tiainen is újfent betalált, és Császár is feliratkozott a góllövők közé. A hajrában a hatodik fór már kimaradt, de ez is belefért. A DAB-nak mindössze két lövése ment kapura az utolsó húsz percben.
A Titánoknak ez volt az első rendes játékidős sikerük, és ezzel megelőzték a DAB-ot.


Darvas Attila


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!