Hirdetés

Iskolába készülünk

HN-információ
Nagyocskák már a gyerekeim, de talán még egyetlen tanévnyitót se vártam ekkora kíváncsisággal. Figyelgetjük hetek óta az illetékesek terveit, állandóan változó szabályait az iskolába járást, oktatást illetően. Ha szóba kerül a tanulás hogyanja, bárki válaszol a felmerülő kérdésekre, legtöbbször odateszi: de nem biztos. Most már a lurkók is tudják, nem kell egyből elhinni, amit a hatóságok nyilatkoznak, hiszen hétfőig sokat változhatnak a szabályok. Milyen szomorú is ez, ahogy a gyerekek abba nevelődnek bele, hogy az ország vezetőinek elsőre nem lehet hinni. Pár hete nagy médiafigyelem mellett jelentette be az oktatási miniszter, hogy a szövetmaszkokat nem lehet majd viselni az oktatási intézményekben. Az iskolásaim felháborodtak, hiszen személyre szabott, kedves maszkokat szereztünk be nekik, hogy véletlenül se tévesszék össze a többiekével, örültek is neki. Az új szabály hallatán azon töprengtek, hogy ha kimennek szünetre és leveszik arcukról a maszkot, a sok egyforma gyógyászati közül nem veszik-e fel majd a másét. Aztán egyikük legyintett: ó, hát ez még egyáltalán nem biztos, hogy így lesz. És neki lett igaza, pár nap múlva már teljesen másképp nyilatkozott a témáról az illetékes. Nem nagy horderejű kérdés ez, viszont jól rávilágít arra, mennyire nem tud hiteles lenni vezetőink nagy része. Ha már a gyerek is észreveszi – és nem én hívtam fel erre a figyelmet –, akkor bizonyára van javítanivaló ezen a téren. Ugyanez lehet az oka annak is, hogy sokan könnyedén elhiszik az álhíreket is mifelénk, s ugyanezt a magatartást tartom felelősnek a döcögős járványkezelésért, az akadozó oltáskampányért is. Az összevissza beszéd nem növeli a szavahihetőséget, s ha az nincs, azt hisznek el az emberek, amit akarnak. A magam részéről még most se vagyok biztos abban, hogy tanévnyitóra kell majd menni hétfőn, s aztán utána is valóban személyes jelenléttel fog zajlani az oktatás. És teljesen megértem azt az édesanyát, aki a közösségi hálón azt kérdezgette, vajon tornafelszerelésre és tanszerre, vagy inkább újabb rend pizsamára költsön inkább az új tanévre készülve.

Barabás-Pál Hajnalka



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!