Kissé torzít a cím, hiszen általában nem szokás bakának nevezni a román néphadseregben, illetve előtte a királyi hadseregben szolgált katonáinkat. A ’baka’ a magyar katonai szakzsargon tartozéka, mint megannyi egyéb kifejezés, a K. und K., azaz császári-királyi, az akkori, illetve a későbbi „kicsi magyar világ” idejében volt honvédség idejéből maradt ránk. Talán itt, a székelyföldi tömbmagyarságban élt tovább valamelyest ez a nyelvezet, de itt is csak igényesebb körökben. Fülöp D. Dénes (1954) életkoránál fogva egyértelműen csakis Románia Szocialista Köztársaság néphadseregében szolgálhatott. És az oda kapcsolódó „szakzsargont” használhatta. A szerző hamarosan Csíkszeredában is bemutatkozik az olvasóknak. A közelmúltban megjelent regényében – Zöld ruhában megtaposva. Top Invest Kiadó, Székelyudvarhely, 2021 – részben a maga katonaélményeit, részben pedig mások „hadi odisszeáját” dolgozza fel. A tragikus életsorosokat is felvonultató munkájában azoknak a kor- és sorstársaknak az emlékét is felidézi, akik sajnálatos körülmények közepette, békeidőben váltak a hadsereg áldozataivá. Amikor megkérdeztük, hogy honnan, milyen élményrétegből táplálkozott, elmondta, hogy személyes ismeretségi körében is legalább három olyan esetről tud, amikor a sorozatos megaláztatások, a „bajtársak” és a tisztek magatartása okozta székely honfitársaink korai és értelmetlen halálát. Ezek az esetek egyrészt a gyenge román nyelvtudásból származtak – hiszen a többség elsősorban ezzel tudta piszkálni a székelyföldi vagy az erdélyi magyart –, másrészt pedig abból a többszörösen kiszolgáltatott helyzetből, amely a kisebbségi sorsból eredeztethető. Adott esetben a kellő történelmi rálátás nélküli többségiek a torz nacionalizmus miatt egyszerűen kétségbe vonták „ilyen” emberek létezését, és majdhogynem elfogadhatatlannak tartották, hogy valaki magyar létére a román haderőben szolgálhasson. Sok esetben a tisztek, altisztek, a tisztesek sem voltak különbek, és kevés kivételtől eltekintve ki-ki arra kényszerült, hogy saját túlélőképessége révén maradjon életben valahogy, és lehetőleg testi és lelki sérülések nélkül ússza meg azt a kötelező másfél évet. A többség kilábalt ebből a helyzetből, de voltak áldozatok is szép számban. Bármely székelyföldi településen felidézhetők az ilyen szomorú esetek. Túl azonban az uniformisban eltelt katonai szolgálat bemutatásán, egyéb erényei is vannak ennek a műnek. Hűen ábrázolja a sóvidéki falu életét, azt a kisvilágot, amelyben akkor éltünk. Ennek a tartalmi rétegnek is komoly irodalmi és dokumentumereje van. Ezenkívül felsejlik a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek kisvárosa is, történetesen a székelyudvarhelyi miliő, amelyben az akkori szak- és középiskolások, valamint a gyári munkásként dolgozó fiatalok éltek. Egy másik igen szimpatikus emlékréteget képez a Fekete-tenger partján eltöltött szezonmunka ábrázolása is, amelyről, akárcsak hadseregbeli kiszolgáltatottságról, igen kevesen írtak. Még szociográfiai tanulmányokban sem dolgozták fel ilyen megvilágításban ezt a korszakot, amikor székelyföldi fiatalok – leányok, legények – kerekedtek fel, és éveken át, májustól szeptemberig vállaltak munkát a turizmushoz kapcsolódó szolgáltatási ágazatokban. Ennek is voltak árnyoldalai, de végül pozitív kicsengésű történetek, hiszen sokat láttak-hallottak a fiatalok, pénzt kerestek, és akár nyelvtudásukat is fejleszthették. Fülöp D. Dénes fiatalkorában versekkel kezdte. Valahogy aztán átlovagolt a kisprózák irányába. Sokáig újságíróként dolgozott, közigazgatási és jogi téren szerzett felsőfokú végzettséget – ezzel is igazolva rátermettségét és román nyelvtudását (!) –, de valahogy a nagypróza műfajától ez idáig elzárkózott. Amikor P. Buzogány Árpád író, szerkesztő a szerda este tartott könyvbemutatón rákérdezett a szerzőre. Fülöp D. elmondta, hogy van már egy megjelent verseskötete is, de legalább ugyanennyi még közöletlen. Mostanság is ír költeményeket, lírai alkotásokat. Rendelkezik egy kötetre való karcolattal és humoreszkkel, az lesz a soron következő munkája, amellyel előrukkol. „Hogy lesz-e újabb regény, az még titok – mondotta –, csak egészség legyen, és türelem, mert a prózához az kell, és sok idő. Azt gondolhatnák sokan, hogy a nyugdíjas ráér, de nálam ez másképp van, hiszen rengeteg időt és energiát igényel az örökségként rám maradt szülői ház csinosítása és karbantartása, a kertészkedés. Olyan mesterségbeli fogásokat kell elsajátítanom, amelyek talán el is felejtettem. Ácsmunkát végzek olykor, kőműves- és ácsmunkát, s próbálom folytatni a kertünkben, kicsiben mindazt, amit szüleimtől és nagyszüleimtől tanultam. Az írás mestersége is ilyen szenvedély, amelyhez most komolyabban vissza-visszatérek. Megörvendeztet, ugyanakkor kifáraszt, de új lendületvételre sarkall.” [caption id="attachment_153666" align="alignnone" width="2560"] P. Buzogány Árpád társaságában a székelyudvarhelyi bemutatón | Fotó: Simó Márton[/caption] Mi is bízunk abban, hogy Fülöp D. Dénes további betűk és könyvek által, az irodalom terén is műveli tovább a maga gazdaságát.

Simó Márton

Fülöp D. Dénes kettős könyvbemutatója Csíkszeredában A székelyudvarhelyi szerző kettős könyvbemutatójára várják az érdeklődőket a Kájoni János Megyei Könyvtárba, kedden, május 3-án 17 órára. Fülöp D. Dénes Csak név maradsz egy kőlapon címmel verseinek válogatott gyűjteményét adta közre, Zöldruhában, megtaposva című regényében pedig valós eseményeket dolgoz fel, cselekménye a romániai kommunista diktatúra éveiben zajlik. P. Buzogány Árpád író, művelődésszervező beszélget a szerzővel köteteiről.