Iránymutató körverseny

Csíkszentkirályon a mezőny. Székelyföldre irányítják a figyelmet Fotó: László F. Csaba

Sepsiszentgyörgyről indulnak és Hargitafürdőre érkeznek meg ma a Székelyföldi Körverseny kerékpárosai, holnap pedig Székelyudvarhely lesz a rajt helyszíne és Csíkszereda a végállomás. Hogy hányan érik el a célvonalat, az majd holnap a megyeszékhelyen kiderül. Rizsből és tésztafélékből, izotóniás italból és vízből, valamint banánból fogyaszt a legtöbbet egy kerékpáros egy verseny alatt, legkevesebb kétezerötszáz eurós bicajt hajt, amelynek abroncsában legkevesebb hat bar a nyomás. Van egy trió, amely minden Székelyföldi Körversenyen „indult”.

Tizennyolc csapat száznégy sportolója indult el Debrecenből, hogy letekerje a Székelyföldi Körverseny 693,9 kilométeres távját, de hogy hányan látják meg a célvonalat, az holnap délután Csíkszeredában derül ki. Az évek során több szempontból is iránymutató volt a Székelyföldi Körverseny, például ez volt az első romániai kerékpáros verseny, amelyet a nemzetközi szövetség (UCI) szorzóval látott el, az első élő tévéközvetítés is ezen a viadalon volt, ráadásul az első olyan romániai körverseny, amely külföldről rajtolt el. Érdekesség, hogy mindössze három személy van, aki az elsőtől, a 2007-es kiírástól jelen van a „mezőnyben”: Csíki András versenyigazgató, dr. Bachner István László orvos és Halmágyi Zsolt sportfotós.

Rizs és „laska”

Sebestyén Szabolcs 2011-ben tekerte először le a Székelyföldi Körversenyt, ám pár éve abbahagyta az aktív sportolást, jelenleg a Team Novák csapatmenedzsere, így két szemszögből is belekóstolt a kerékpározásba.
– Sportolóként nincs más dolgod, csak felpattansz a nyeregbe és tekersz. Addig jó, míg versenyzel, mert csapatvezetőként rengeteg dologra figyelni kell, állandó a pörgés – mondta Sebestyén Szabolcs. Egy csapat hat kerékpárosból áll, vannak sprinterek, hegymenők és segítők, a szökést viszont a helyzet adja, de van, hogy ezt egy szakasz előtt az eligazításon megbeszélik. A stábnak van szerelője, masszőrje és csapatvezetője, konkrét feladatokkal leosztva. Tudják, ki mikor és hol frissít, összeszedik a kulacsokat, ha kell autóból kihajolva szerelnek, szerdán például láncot olajoztak, miközben 30 km/órás sebességgel tekert a sportoló.
– Melegben öt, hűvösebb időben 2-3 liter folyadékot fogyaszt egy szakasz során a kerékpáros, ez lehet víz vagy izotóniás ital. Banán, gofri, koffeines vagy -mentes energiaszelet és gél a kaja tekerés közben. Verseny előtt és után rizs, krumpli és tésztafélék, valamint fehér húsok szerepel a menüben, rajt előtt pedig sonkás-sajtos szendvicset fogyasztanak. Az étrendben a rizs és a „laska” játssza a főszerepet, néha némi desszert és sok gyümölcs is kerül az asztalra – mondta a csíkiak csapatvezetője.
Nem olcsó mulatság

Amíg egy hobbikerékpárt használtan akár ötszáz lejért is vásárolhatunk, addig a versenybicajok ára ennek ötszörösétől kezdődik, euróban. Persze csapatonként ez is változó, van, ahol beérik a 2500 eurós bicajjal, de vannak olyan gárdák is, ahol tízezer eurós bringával tekernek a sportolók.
– Azt a gyártót választod, amelyik neked jobban tetszik, van belőlük a piacon elég. Abroncsot is lehet választani, ez is büdzséfüggő: van aki 50, van aki 200 eurós kerékkel teker – mondta Dáné Tibor Norbert. A Team Novák szerelője szerint állandóan figyelni kell a sportolókat, ha baj van, azonnal kell segíteni. – Amit lehet, úgy javítunk meg, hogy mozgásban van mind az autó, mind pedig a kerékpáros. Szerdán például láncot olajoztam, de van, hogy egy csavart kell meghúzni vagy lazítani, egy beállítást kell elvégezni a kerékpáron. A baj és nagy időveszteség az abroncs cseréje: ezt gyorsan kell megoldani, hiszen pár másodperc állás is nagy hátrányt jelenthet, főleg akkor, ha 50 km/órával teker a mezőny – mesélte lapunknak a Team Novák szerelője.
A versenykerékpárok karbon-
vázasok, súlyuk mindössze 6-7 kilogramm (szemben a normál bicajok 15 kg-os súlyával), abroncsukban 7-8 bar nyomás van, de ezt időfutamra 10-12 barra is felfújják (az autóabroncsban ideálisan 2,2 bar nyomás van), sima terepen 50-50 km/órás sebességgel haladnak a sportolók, a mászás során ez feleződhet, ereszkedésnél viszont elérik a 90 km/órás sebességet is.
A sportolói öltözet sem olcsó, gondolni kell a napos és meleg, a hűvös és az esős időre is, amikor egy kerékpáros versenyruházatát megrendelik.
– A teljes szett mintegy kétezer euró. Fejvédő, szemüveg, alsó öltözet, trikó, kar- és lábmelegítő, termotrikó, mellény, esőkabát, kesztyű, nadrág, zokni, cipő, cipőhuzat – ez egy szett öltözet, persze időjárástól eltérően használják, de mindenből kell legyen legalább egy. Sőt, van, amiből akár kettő is – mondta a Team Novák csapatmenedzsere.

Csíkszentkirályon még majdnem egyben volt a boly. Szökési kísérlet Fotó: László F. Csaba

A legek

Csapatvezetőként a magyarországi Stubán Ferenc vett részt legtöbbször a Székelyföldi Körversenyen, a 16-ból csak hármat hagyott ki. Idén az olasz Solme Olmo csapatvezetője, de számára a legsikeresebb a 2008-as kiírás volt, amikor akkori csapata a második helyen zárt, szakaszokat nyertek sportolói és a legjobb hegyi versenyzőnek járó trikót is elvitték Csíkszeredából.
– Évről évre egyre jobban szervezett a Székelyföldi Körverseny, szeretek ide járni, gyönyörű a táj, és örülök, hogy hagyomány és határon átívelő verseny lett a Székelyföldi Körverseny – nyilatkozta lapunknak Stubán Feremc.
Aki viszont eddig minden Székelyföldi Körversenyen ott volt és a szervezésben is mindig kivette a részét, az Csíki András versenyigazgató.
– Egyértelműen a 2010-es viadal volt a legszínvonalasabb. Abban az évben volt a legerősebb a mezőny, az első élő tévéközvetítés, ami országszinten premiernek számított, úgy, hogy a szakaszok során helikopterből is volt filmezés, ebben is úttörők voltunk. Csíkszereda, Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgy, Nyárádszereda, Gyimesközéplok, Marosvásárhely és Debrecen – az évek során a rajtszínhelyek, érkezés volt Csík­szereda, Székelyudvarhely, Sep­si­szentgyörgy, Hargitafürdő, Szent­imrei Büdös és a Szellő-tetőn, illetve idén Debrecenben – ismertette Csíki András a körverseny történelmi helyszíneit. De volt még 2017-ben is élő tévéközvetítés, akkor az M4 Sporton lehetett követni a viadalt – ez is premiernek számít, hiszen nem hazai, hanem egy külföldi csatorna vállalta be a gyártást és a közvetítést.
A karavánt – amelynek a kerékpárosokon kívül a csapatautók és a versenybírók gépjárművei, a mentő, az orvosi kocsi és a sepregetőbusz is része – rendőrautó vezeti és zárja, a közúti közlekedést huszonöt motoros, a Safety Bike tagjai segítik, tizennégy a bírók száma, van egy UCI-megfigyelő, az időmérést csipes rendszerrel egy magyar cég végzi, ezt már Györfy Zoltán, a Székelyföldi Körverseny főbírója ismertette.

A körverseny további műsora

Ma, IV. szakasz: Sepsiszentgyörgy (12.45 óra – díszrajt ) – Előpatak (13.10) – Barót (14.10) – Székelyudvarhely (15.10) – Hargitafürdő (16.10, 144 km).

Holnap, V. szakasz: Székelyudvarhely (12.45 óra – díszrajt) – Fenyéd (13.05) – Zetelaka (13.10) – Gyergyóújfalu (14.00) – Gyer­gyó­csomafalva (14.10) – Gyergyószentmiklós (14.20) – Csíkszereda (15.30) – 5 kör Csíkszereda utcáin (149,8 km).

A mezőny áthaladásakor a jelzett útvonalakon és időpontokon részleges útlezárásokra kell számítani. Ez alól kivétel a záró, V. szakasz, amely befejező köreire Csíkszeredában kerül sor, amikor teljes útlezárás lép érvénybe az alábbi utcákban 15.30 és 17 óra között: Szabadság tér – Temesvári sugárút – Vár tér – Szász Endre utca – Puskaporos utca – Tudor Vladimirescu utca – Testvériség sugárút – Hunyadi János utca – Szék útja – Nagyrét utca – Kaufland előtti körforgalom – Temesvári sugárút – Szabadság tér.

 

Kopacz Gyula

: an accessible web community