[dropcap]L[/dropcap]elked őre kívánok lenni – ez az ösztönös megérzés, felismerés, a dolgok mélyére látás az intuíció. A lényegnek belső szemlélődésből fakadó hirtelen, élményszerű felismerése, mely rendszerint kicsi, egyszerű kezdetekből indul el, hogy magához vonja és átformálja érzelmi, értelmi és akarati intellektussal szeretetének tárgyát. „Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz” – intuíción alapuló meglátás titkaiba vezet a H. Bergson (1859–1941) francia filozófus által képviselt irányzat, amely szerint a valóság közvetlen megismerése az érzéki tapasztalattól és a racionális gondolkodástól független intuíció révén történik. Az intuicionizmus pedig a matematika világában az a szubjektív idealista elmélet, amely szerint a matematika független a nyelv szabályaitól, a logikától és az érzéki tapasztalástól, fogalmai belső belátás alapján önmagukat magyarázzák. Eszerint a gondolatsor így folytatódik: „Ezért ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap, sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést. Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik, »sajnálom«, »bocsáss meg«, »kérlek«, »köszönöm« és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz. Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket. Mutasd ki barátaidnak és szeretteidnek, mennyire fontosak neked.” Az Ez az a pillanat... című írás a továbbiakban érzékelteti azt az akarati intuíciót, amely ott rejtőzik a törekvés mélyén, tulajdonképpen bevonni a végtelent a végesbe. Minthogy az ember megtalálja a szeretete tárgyát. Isten szeretete nem megtalálja, hanem megteremti szeretetének tárgyát. Így bebizonyítanám, mennyire tévednek azok, akik azt hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést. „Az ifjúság nem egy életszakasz, hanem szellemi állapot. Az akarat lendülete, a fantázia élénksége, az érzelmek intenzitása, a bátorság győzelme a gyávaság felett, a kalandvágy diadalma a tehetetlenségen. Annyira vagy fiatal, mint a bizakodásod, olyan öreg, mint kétségeid. Olyan fiatal vagy, mint az önbizalmad, olyan öreg, mint félelmed. Olyan ifjú vagy, mint reménykedéseid, olyan öreg, mint a csüggedésed. Az évek múlásával ráncosodik a bőr, a lelkesedésről való lemondással azonban ráncos lesz a lélek.” (Albert Schweitzer) Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel, hanem a feledéssel jön... Csak a megromlott életminőségre méltán hivatkozó, csalódott ifjaink világszemléleti képe harmóniában tud-e maradni a nemzedékek lúgosító, elvtelenítő, családtalanító következetes rombolása dacára a lelki fejlettségüknek megfelelő igényekkel? Vajon érzik-e, hogy nincsenek magukra hagyatva? „A mindennapi kenyérért, az érvényesülésért való szakadatlan küzdelem lehetetlenné teszi a mai embernek, különösen a fiataloknak, hogy olyan alkalmas, általános világszemléletet alakítsanak ki, amely nem áll szemben a reális élet mindennapos tapasztalásaival és kihívásaival, de azért nem zárja ki a lehetőségét annak sem, hogy európai magyar és keresztény legyen.” Az idősebbeket Schiller Tell Vilmosába kényszeríti a korszerűnek mondott azonosítás, ahol az egymást kiegészítő különbözőség volt a gyönyörűség. Igen, „fontosnak tartom mindkét nem esetében a feltétel nélküli önmegvalósítást, önmagukra való találást, értékeink felismerését és kinyilvánítását, felszabadulást a nemiségbe öltöztetett bilincsekből” – írja Csoma Tünde Dalma. A latin szállóige pedig hirdeti: a megnyesett fa kizöldül. Motu proprio: „Gondolkodj cselekvő emberként, és cselekedj gondolkodó emberként.” (H. Bergson) Pásztori Tibor Endre, ny. lelkész