Interjú a miniszter asszonnyal

SONY DSC

Az EuroSkills szakmai versenyre érkeztünk Lille-be egy forgatócsoporttal. A 2014 októberében rendezett háromnapos megmérettetésen 25 ország 450 fiatalja vett részt. A francia rendezők jól döntöttek a verseny helyszínének kiválasztásakor: Lille Párizstól egyórányi, Londontól másfél órányi útra esik, Brüsszeltől pedig harminc perc alatt lehet eljutni a gallok negyedik legnagyobb városába. A metropoliszra korábban is rávetült a kontinens figyelme: 2004-ben az Európa kulturális fővárosa címmel büszkélkedhetett.

Najat Vallaud-Belkacem

EuroSkills-versenynek otthont adó Grand Palais népszerű volt az ifjúság körében, hiszen expofunkciója mellett az ötezer főt befogadó hangversenyterme számos „nagy bulinak” adott otthont. A méretes intézménynél buszok tucatjairól szálltak le folyamatosan a fiatalok, remélve, hogy a rendezvény is eligazítást adhat helyes pályaválasztásukhoz. A rendezők 120 ezer látogatót vártak, számításaik igencsak bejöttek, a csarnokban állandó volt a nyüzsgés. A stábunk tagjai sem unatkoztak, folyamatosan forgattunk a magyar versenyzők körében, ahol nemcsak magyarországiaknak drukkolhattunk, a szlovák virágkötő csapatban két ifjú felvidéki magyarral is találkoztunk. Különös élményt jelentettek a győztes honfitársakkal készített beszélgetések, úgy tűnt, a nyertesek az érem mellett egy életre szóló élménnyel térhettek haza.
Mégis, a verseny egy interjúval kapcsolatban maradt emlékezetes számomra. A sajtószoba zsúfolásig megtelt, amikor a külföldi kollégákkal együtt Najat Vallaud-Belkacem, francia oktatási miniszter érkezését vártuk. A hölgy kuriózumnak számított a francia politikában, egyrészt Marokkóból származott, másrészt már 35 évesen ülhetett először miniszteri bársonyszékbe. Az interjúkra egy szimpatikus titkárnőnél lehetett feliratkozni, aki mosolyogva ugyan, de határozottan adta a sorban állók tudomására, hogy a politikus siet. A legtöbben angolul kérték az interjút, én a franciát preferáltam, s talán ez volt az előnyöm. A már említett titkárnő később odasündörgött hozzám, s tanácsolta, hol várjak „harcra készen”. A stáb közben felkészült, s mikor a sajtótájékoztató véget ért, az adott ponton lecsaptam az oktatási tárca vezetőjére, miközben adjutánsa távol tartotta a többi forgatócsoport igencsak ideges tagjait. Három percet kaptam, az anyagot a Duna Televízió is átvette.
Az interjú témája természetesen a pályaválasztás volt, arra a kérdésre, hogy milyen pályát tanácsolna saját gyermekének, a miniszter asszony a következőkre hívta fel a figyelmet: „Mindenképpen azt sugallnám, hogy ne korlátozza döntését és ambícióit, és ne kategorizálja úgy a szakmákat, hogy neki valók, avagy sem. A valóságban azt kell választania, amihez kedve van, s el kell felejtenie a szakmák társadalmi hierarchiáját. Minden mesterien űzött hivatás gyönyörű lehet, a választójának nincs más dolga, mint dolgozni, mégpedig jól. Tudatosuljon bennük, hogy egy változó világban élünk, tehát ezeknek a 15 éves fiataloknak elsődleges feladata, hogy tudásuk legjavát adva építsék ezt a mozgásban lévő világot.”

Csermák Zoltán