Intenzív terápiás ágyakkal bővítik a megyei kórházakat

Körülbelül 140 intenzív terápiás, illetve 210 szubintenzív ellátásra alkalmas ággyal bővítik azokat a kórházakat, ahol Covid-19-cel diagnosztizált pácienseket kezelnek – közölte kedd este az egészségügyi minisztérium.

A szaktárca vezetője kedden videokonferencián tárgyalt a megyei kórházmenedzserekkel a Covid-19-ben szenvedő betegeknek fenntartott intenzív terápiás helyek bővítéséről. A megbeszélésen Andreea Moldovan egészségügyi államtitkár, Călin Alexandru, a belügyminisztérium katasztrófavédelmi osztályának képviselője, közegészségügyi igazgatóságok képviselői, valamint járványügyi és intenzív terápiás osztályok dolgozói vettek részt.

Megállapodás született arról, hogy a koronavírusos fertőzéssel kezelt páciensek számára körülbelül 140 intenzív terápiás, illetve 210 szubintenzív ellátásra alkalmas ággyal bővítik a megyei kórházakat.

Az egészségügyi tárca vezetője felhívta a figyelmet, hogy szükség lesz az egészségügyi személyzet átszervezésére, az intenzív osztályokon elkerülhetetlen a személyzetbővítés, hogy növelni lehessen a Covid-ellátó osztályok kapacitását.

Ugyanakkor ismét nyomatékosította, hogy a beoltás mellett nagyon fontos az óvintézkedések betartása, a maszkviselés, távolságtartás és fertőtlenítés annak érdekében, hogy féken tartsák a vírus terjedését. A Covid-19-re utaló tünetekkel rendelkező személyek forduljanak a háziorvoshoz, kerüljék a házi gyógykezelést, hogy állapotuk ne súlyosbodjon annyira, hogy később intenzív terápiás osztályra kelljen beutalni őket – üzente az egészségügyi miniszter.

HN-információ