Hirdetés

Videó - Indul Hargita Megye Tanácsának legnagyobb beruházása

HN-információ
Többéves előkészület és számtalan akadály után tegnap sikerült aláírni a 131-es, 133-as és 137A jelzésű megyei útszakaszok kivitelezési szerződését. Két év áll az útépítést vállaló cég rendelkezésére, hogy befejezze a közel 50 kilométeres útszakasz felújítását. Székelydályában a helyi közbirtokosság épületében került sor kedden a megyei tanács és az útépítést kivitelező olasz cég szerződéskötésére, melynek eredményeként hamarosan elkezdik a munkálatokat a 48,33 kilométeres útszakaszon. A projekt Ócfalva, Mikósfalva, Kányád, Petek, Jásfalva, Ége, Székelydálya, Városfalva, Homoródszentpéter, Homoródszentpál, Oklánd és Homoródúfalu településeket érinti. – Hosszas és vontatott engedélyeztetési folyamatok miatt eltolódott az útépítés határideje, de örvendünk, hogy többszöri óvás után sikerült eljutnunk idáig, hogy aláírhatjuk a kivitelezési szerződést és abban bízunk, hogy a munkálatok rövidesen elkezdődnek. Az útépítés Városfalvától indul Székelydályán át Kányádig, majd Petken át Brassó megye határáig, onnan pedig Ócfalváig. A másik szakasz Városfalvától Homoródújfalun át Kovászna megye határáig – tájékoztatott Borboly Csaba, megyei tanácselnök. Hargita Megye Útügyi Igazgatóságának vezetője, Adrian Chiorean vázolta az említett útszakaszokon végzendő munkálatokat: fémkorlátokat, forgalombiztonsági elemeket, új forgalmi jelzőtáblákat helyeznek ki, ugyanakkor födött- és nyitott betonsáncok, esővízcsatornák, átereszek, kis hidak épülnek úgy a főútvonal, mint a mellékutak csatlakozása mentén. Összesen 231 áteresz fogja biztosítani a víz elvezetését, amelyből 46 a megyei 131-es, 85 a 133-as és 92 a 137A jelzésű úton lesz. A felújítandó szakaszon összesen 24 buszmegállót terveznek, ugyanakkor három hidat is felújítanak: a Kis Homoród mellékága felettit, illetve a Kis Homoród fölötti két hidat. A munkálatokat két éves időszakra tervezik. György Sándor, Kányád község polgármestere elismerte: járható út hiányában számos település hátrányos helyzetben van, el vannak zárva a külvilágtól, az ott lakók mindennapi életét megnehezíti a közlekedés, a keresetüket pedig autójavíttatásra kell költeniük. – Ezért is nagy öröm számunkra, hogy ha elkészül az út, ezek a települések is bekapcsolódhatnak a körforgásba. Ha már buszmegállók is épülnek, remélhetőleg megtaláljuk a lehetőséget buszjáratok indítására is – mondta a polgármester. A beszélgetésbe Bukarestből kapcsolódott be Bíró Barna Botond megyei alelnök és Antal Lóránt szenátor is. – Reméljük hamarosan meg tudjuk építeni ezt az Udvarhelyszék számára stratégiai fontosságú útszakaszt. Arra kérjük a helyieket, hogy legyenek türelemmel az építkezés alatt, hisz ez a folyamat felfordulással jár – mondta az alelnök. Antal Lóránt szenátor elmondta, Udvarhelyszéken az elmúlt időszakban sok helyen megújultak az utak, és ez a jó együttműködésnek köszönhető. Az infrastrukturális beruházás a teljes térség fejlődését eredményezi, ehhez kívánt ihletet, hogy ki tudják majd használni a beruházással járó előnyöket. A kivitelező Cosedil Operrs olasz cég képviseletében Saverio Barbieri elmondta, cégük negyvenhat éves, Romániában jelenleg tíz munkatelepen dolgoznak és Hargita megyében ez az első projektjük. Hozzátette, a kezdetekkor olasz munkaerővel dolgoztak, ma már vegyesen, helyiekkel is. A projekt összértéke 124 147 565 lej, a munkaszerződés értéke 99 922 748 lej, a megyei tanács hozzájárulása 6 582 852 lej.

Nagyálmos Ildikó



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!