Hirdetés

Illegális építkezés

HN-információ

Törvénytelen építkezésre hívta fel az önkormányzat figyelmét a Gyergyószentmiklósi Polgárőrség. Közösségi oldalon is közzétett közleményük szerint, 2014 szeptemberében egy lakó tájékoztatta őket arról, hogy a Kavicsbánya utcában, a szociális lakásokkal szemben egy roma család házat épít. A polgárőrség a helyi rendőrségnek továbbította az ügyet, akik kijártak a helyszínre és fényképeket is készítettek, amelyeket a polgármesteri hivatal urbanisztikai irodájának továbbítottak. A polgárőrség nehezményezi, hogy az ügyben előrelépés nem történt, a ház épül, attól tartanak, hallgatólagos beleegyezéssel építkeznek engedélyek nélkül. Megjegyzik, több városlakó is felháborodásának adott hangot az ügy kapcsán. Madaras Szidónia, a polgármesteri hivatal szóvivője azt mondta, tudnak a törvénytelen építkezésről, a területtulajdonost felszólították, hogy állítsa le a munkát és szerezze be a szükséges engedélyeket. Ezer lejes büntetésre számíthatnak az érintettek azért, mert elkezdték az építkezést, ha pedig folytatják törvénytelenül, akkor több ezer lejes büntetésre számíthatnak. A szóvivő közölte, amennyiben ez sem győzi meg az építkezőket, hogy betartsák a szabályokat, akkor bíróságra kerül az ügy.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!