Hirdetés

II. Székelyföldi Számítógépes Alkalmazásfejlesztő Verseny

HN-információ

A tavalyi siker után idén, június 6-án szerveztük meg a Márton Áron Gimnázium és az IT Plus Klaszter kezdeményezésének köszönhetően, a II. Székelyföldi Számítógépes Alkalmazásfejlesztő Versenyt a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban. A verseny célja az innovatív gondolkodású, tehetséges középiskolások és egyetemisták felfedezése, a szakma és a közvélemény figyelmének felkeltése az alkalmazásfejlesztésben rejlő, hosszú távú lehetőségekre mind az üzleti, mind a közszférában. Az esemény ugyancsak szintén fontos célja, hogy a részt vevő diákok, egyetemisták és a térségben működő szoftverfejlesztéssel foglalkozó vállalkozások megismerjék egymást és megtalálják a módját új innovatív IT&C projektekben való együttműködésre. A versenyen 6 város legjobb középiskolájából 11 diák vett részt. Tíz előre elkészített projektet mutattak be. Az öttagú zsűri négy tagja az IT Plus Klaszter tagságában levő négy szoftverfejlesztő cég képviselője volt: Bege Zoltán (Nextra Software), Kozma István Csaba (Enetix Software), Nagy Szilveszter (Perfect PC Soft&Service) és Szabó Barna (Magic Solutions). A zsűri ötödik tagja, dr. Pál László a csíkszeredai Sapientia – EMTE egyetemről érkezett. Első helyezést ért el a CRIA­LEX csapat, amelynek három tagja a maroshévízi O. C. Tăs­lăuanu Gimnáziumból érkezett: Co­şarcă Alexandru Mihai, Co­chior Cristian Alexandru és Stoian Urzică Cristian díja egy 240 GB-os SSD lett a verseny végén. II. helyezést ért el a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium két diákja által alkotott csapat, nekik díjként egy Samsung Ga­laxy tábla-PC jutott. A III. helyen a verseny meglepetése, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium IX. osztályos diákja, Lázár Zsolt végzett. Ő is egy tábla-PC-t kapott díjként. A IV. helyen végző diákot is díjazta a zsűri egy 20.5 colos Led-képernyővel. Az ő neve Kerekes Hunor és a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Gimnáziumból érkezett. A versenyen továbbá részt vettek a következő diákok is: Antal Árpád, Amza Ștefan és Sólyom Gellért a csíkszeredai Már­ton Áron Gimnáziumból, Bor­sos Bálint és Kiss Alpár a szé­kely­udvarhelyi Tamási Áron Gim­náziumból és végül, de nem utolsósorban Portik Hunor a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumból. Ők mindannyian dicséretben részesültek a projektek elkészítésére fordított rengeteg idő és energiáért. Ugyanakkor a versenyen részt vevő összes diákot, hála a támogatóknak, egy-egy 16 GB-os pendrive-val lehetett díjazni. A szervezők, Demeter István-Hunor (informatika tanár, MÁG) és Szabó Károly (a Csíki Vállalkozók Egyesületének ügyvezető igazgatója) köszönik a versenyzők és kísérőtanáraik részvételét, ugyanakkor hálásak a támogatóknak, akiknek köszönhetően díjazni lehetett a versenyzőket. Demeter István-Hunor, CsíkszeredaOLYMPUS DIGITAL CAMERA



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!