Immár tizenkettedik alkalommal megrendezésre kerülő Igy irtok tük es mük es verseny kettőezerhuszonkettő (így hangzana a rádióban, különben ki is gondolna 7022-re?!) január 1-je és december 31-e között kerül megszervezésre. A Petőfi Sándor verséből ihletődött nem írok, nem olvasok, én magyar nemes vagyok, azaz a Nem es magyarok című vetélkedő célja ráirányítódtatni a figyelmet a magyar henyesírás és beszéd fontosságára, illetve a sok partnerszervezők közös többheti együttműködése során felvételre kerülhessen a hamarosan megjelenő Julibeum-évforduló (csak tudnám, ki az a szülinapos Juli) kapcsán kiadásra kerülő közös kiadvány hanganyaga is. S mindez még az iskola indulása előtt megszerveződik.
Feltételezzük, hogy az iskola padjában ülünk, és a fenti szöveget olvassa nekünk a magyartanár. Ugye, valamennyien azt mondanánk, mondja magyarul, mert nem értjük. A szomorú valóság az, hogy a fenti néhány sort a hétköznapok ihlették. Az is lelombozó, hogy a sajtóban gyakran jelennek meg így írások. Sok mindenre valóban sor kerül, a legtöbb rendezvény is megszervezésre kerül, a szerződés is (csak úgy egyszerűen senki nélkül) felbontódik. Viszonylag jól csiszolt az elfogadóképességem, azt is megértem, ha valaki hibázik, de miért kell folyamatosan!? Miért nem lehet tanulni a bakikból? Nagyon zöldfülű koromban jómagam is leírtam, hogy valamelyik csíki rendezvény megrendezésre kerül, de a nagy ,,mesterem” felhívására egy életre megjegyeztem, hogy a rendezvény nem kerül megrendezésre és nem is veszi kezdetét. A jó egyetemeken és szerkesztőségekben irtják az ilyen és ehhez hasonló fogalmazásmódokat. Időnként mégis megtörténik, hogy viszontlátunk belőlük néhányat. Sajnos, de ismét csak a jó öreg közhely jut eszembe, az nem téved, aki nem dolgozik, és csak jó erősen kritizál. Olykor az veti rá(nk) másra az első követ, aki szintén jó példát kéne mutasson a helyesírásban is, például a művelődésszervező, a művelődési központ sajtófelelőse, a könyvkiadó munkatársa. Gyakran fogalmazásgátlóval írt meghívókat kapunk egy-egy polgármesteri hivataltól, intézménytől és cégtől is. Ne hibáztassuk mindenért a sajtót, a médiát! Amúgy is mindenkinek szíve joga eldönteni, mit olvas, mit néz, s ha valakinek van egy kis józan esze, akkor csak minőségi tartalmat fogyaszt, és kiszűri az agymosást. Ezzel az írásommal sem kívánom leharapni annak a fejét, aki általánosít, skatulyáz, csupán arra próbálom felhívni a figyelmet, hogy nemcsak a sajtóban találkozhatunk faramuci fogalmazásmódokkal. Abban is kiegyezhetünk, hogy nem a sajtó az, aki lépten-nyomon szidja a bakizókat, hanem fordítva. Nincs annál nagyobb bírálója az újságírónak, mint az, aki a közösségi oldalon sikeres érecccségivel büszkélkedik (a kamerás rendszer előtt sem volt sokkal jobb a helyzet, tudjuk, sokaknak hogy sikerült a legjobb jegyre másolni), de egy sima elírásért leharapja bármelyik szerkesztő fejét. Nem sértődésből írtam, csak úgy…
Nem írok, nem olvasok, én magyar nem es vagyok, csupán a szennycsatornák nézője vagyok.