Hirdetés

Igazságosan számláznának Gyergyószentmiklóson

HN-információ
Törvényesen és igazságosan tervezi elosztani a közös lakófelületekre eső fűtés árát a Gyergyószentmiklósi Hő-, Víz- és Szennyvízszolgáltató Közmű.  Ezentúl az is pótol ebbe, aki levált a távhőszolgáltatásról – közölték a vállalat képviselői hétfőn. Európai uniós irányelv és helyi tanácshatározat is rendelkezik arról, hogy a fűtés közös felületekre eső részét közösen kell fizetniük a tömbházlakóknak. Ezt tervezi gyakorlatba ültetni a gyergyószentmiklósi helyi közmű a következő időszakban. Eddig ugyanis csak azok között osztották el ezt a költséget, akik korábban már csatlakoztak a távhőhálózatra, februártól viszont az összes lakónak pótolnia kell ebbe. Az erről szóló információkat már a lépcsőházak ajtaira is kiragasztották. Amint azt György János, a szolgáltató ügyfélszolgálati megbízottja sajtótájékoztatón közölte, ez tulajdonképpen jó hír az aktív  fogyasztók számára, hiszen valamivel kevesebbet fognak fizetni, mint korábban.  A lépcsőházakban mért, elhasznált fűtésmennyiség 33 százalékát osztják vissza a lakásoknak a közös felületek fűtéseként. Ezt az arányt a fűtéselosztókkal rendelkező lépcsőházakban tapasztalt értékekből számolták ki. Az érintett lépcsőházakban ugyanis már évek óta ebben a rendszerben számláznak. De, hogy valóban teljesen igazságos legyen az elosztás, a későbbiekben energetikai felmérést készíttetnek a közmű költségére, amely majd pontosan kimutatja, hogy melyik lakás milyen arányban részesül a közös hőből. Gyergyószentmiklóson 400 olyan család van, akik bár tömbházban laknak, már nem fogyasztói a távhőszolgáltatásnak. Őket negatívan érinti az új számlázási módszer, azért nekik kell belepótolniuk közös felületek fűtésébe. Ez a szabály vonatkozik azokra a kereskedelmi egységekre is, amelyek a tömbházakban működnek, többnyire saját fűtéssel. A többi család azonban várhatóan kevesebbet fizet majd, hiszen ez nem egy újonnan fizetendő többlettétel, nem jut plusz bevételhez általa a szolgáltató, mindössze a költség elosztása lesz törvényes és igazságos ezután – mondták az illetékesek. Hozzátették: februártól szeretnének már ebben a formában számlázni, azonban adódhatnak  akadályok, amelyek miatt csak később tudják ezt bevezetni. Barabás-Pál Hajnalka


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!