Hirdetés

Idegenben kezdi a MOL Ligát a HSC Csíkszereda

HN-információ
Elkezdi a 2015/2016-os jégkorongidényt a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata a hétvégén. Három nagyon nehéz mérkőzés elé néznek a kék-fehérek, hiszen a két nagyon erős újonc mellett, a tavaly sok kellemetlenséget okozó Újpest is az ellenfelek között szerepel. A fiúk mindent megtesznek a siker érdekében. 14_ro_hoki Huszonegy fős kerettel utazott el a HSC Csíkszereda jégkorongcsapata első MOL ligás idegenbeli kiszállására. A keret még nem teljes, még formálódik és alakul. A meglevő játékosokkal a szakmai stáb a lehetőségekhez képest a nyári felkészülést elvégezte. A csíki csapat első kiszállásán három mérkőzésen kell pályára lépjen. Előbb pénteken az újonc Székesfehérvár ellen bizonyíthatnak, majd vasárnap Újpesten vendégeskednek, és legvégül a MAC Budapest otthonában zárnak. Az ellenfelekről elmondható, hogy komolyan felkészített csapatok, és ezt bizonyították a felkészülési mérkőzéseken is. A Fehérvárt bár sokan „csikócsapatnak” vélik az összeszokottságot nézve és a kiegészítő emberek beépítésével igencsak kellemetlen ellenfél. Akárcsak a Majoross Gergely által összerakott MAC, amely a közelmúltban épp az EBEL-ben vitézkedő Grazot is két vállra fektette. Újpesten folytatódik a tavaly elkezdett munka, ahol Szilassy Zoltán neve a garancia, aki már a tavaly bizonyította, hogy képes az Újpestet magasba emelni. Sok borsot is törtek mindenki orra alá. Ez várható az idén is. A HSC trénerei – id. Geréb István és Nagy Béla – a MOL Liga rajtja előtt több problémával is küszködtek. Egyrészt kevés felkészülési mérkőzést játszottak, amelyek viszont biztatóak, másrészt a keret egyáltalán nem teljes és az utolsó métereken sikerült kiegészíteni. „Nincs összeállva a keretünk. A hazai mag megvan, de további légiósok kellenek, elsősorban hátvéd posztokra, hiszen ott jelenleg háromsornyi játékos áll a rendelkezésünkre. Ez nagy hátrány más csapatokkal szemben, akik hosszabb ideje már teljes, 27-28 fős kerettel készülnek. A MOL ligás keretünk kiegészítéseként szükségünk van egy kapusra, két hátvédre és egy csatárra. Amennyiben ez a feltétel teljesül, akkor biztosan állíthatom, hogy nagyon sok problémát fogunk okozni mindenkinek, és fel tudjuk venni a harcot mindenkivel. De addig is mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy pozitív eredményeket érjünk el. A fiúk fel vannak készülve az előttünk álló sorozatra. Egy fiatal, ambiciózus csapatunk van. Három olyan csapattal találkozunk a hétvége folyamán, amelyeket az élmezőnyben látok a képességek szerint. Akik kimegyünk a mérkőzésekre, mindent megteszünk annak érdekében, hogy kellemetlenséget okozzunk” – fogalmazott Geréb István vezetőedző. A MOL Liga hétvégi műsora Péntek: Debreceni HK – MAC Budapest (19), DVTK Je­gesmedvék – Ferencvárosi TC (19), Fehérvár AV19 – HSC Csík­szereda (19.30). Vasárnap: DVTK Jegesmedvék – Fehérvár AV19 (19), Dunaújvárosi Acélbikák – Ferencvárosi TC (19.15), Újpesti TE – HSC Csíkszereda (19.30). Hétfő: MAC Budapest – HSC Csíkszereda (20). Darvas Attila


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!