Hirdetés

Huszonhárom gól született

HN-információ
Gólzáporos fordulót zártak a labdarúgó 1. Ligában: az utolsó két nap négy mérkőzésén tizenhat, a nyolcadik fordulóban pedig összesen huszonhárom gól született. Két találkozón is ötnél több találatot jegyezhettünk, de volt négygólos meccs is. Már nem veretlen a címvédő, de még mindig listavezető, míg egyedül a sereghajtónak nem sikerült a 2021/2022-es idényben győznie. Nem mindennapi mérkőzéseket játszottak az elmúlt hétvégén és hétfőn a labdarúgó 1. Ligában: a nyolcadik fordulóban egyrészt huszonhárom gól született, két pályán is ötnél több találatot jegyezhettünk, két helyszínen a vendégek örülhettek, két pályán pedig a felek osztoztak a pontokon. A címvédő kikapott, így már nincs veretlen csapat a bajnokságban, ennek ellenére a Kolozsvári CFR listavezető maradt, ám még mindig van egy gárda, amely nem tudott még nyerni a 2021/2022-es pontvadászatban. A hajrában egyenlítettek Hamar eldöntötték a felek Mioveni-ben a nyolcadik forduló nyitómeccsén a párharcot: a vendég Chindia a 6. percben Popadiuc révén megszerezte a vezetést a házigazda SK ellen, s mint később kiderült, ez a gól jelentette a târgoviștei gárda számára a három pontot érő találatot. Péntek este a Neuman Ferenc Stadionban izgalmas mérkőzést játszott a házigazda UTA a Rapid ellen. A fővárosiak hamar kétgólos vezetésre tettek szert, Albu a 16. és a 21. percben talált be az aradiak kapujába, s noha a házigazdának sok helyzete volt a meccs során, sokáig nem jött össze számukra a találat. Bálint László viszont a meccs hajrájára jól motiválta csapatát, a 83. percben Hora egy büntetőlövésből szépített, két perccel később Antal egyenlített és annak ellenére, hogy sokáig úgy tűnt, a Rapid elviszi a Maros partjáról mind a három pontot, végül csak egy egységgel gazdagodott. Viszont így is faragott egy pontot az éllovassal szembeni hátrányából. Kikapott a címvédő Szombaton mindkét 1. ligás meccsen egy-egy gól született, ráadásul mindkét estben hazai csapat érte ezt el. A Nicolae Dobrin Stadionban az első félidő hosszabbításában Işfan szerezte a piteşti-i mérkőzés egyetlen találatát, így a FC Argeş otthon tartotta a FC U Craiova 1948 ellen a pontokat. Vereséggel kezdte újabb edzői munkáját Kolozsváron Dan Petrescu, a címvédő ugyanis Botoșani-ban kapott ki 1–0-ra, a hazaiak egyetlen gólját Kage érte el a 71. percben. A címvédő így elvesztette eddigi százszázalékos mérlegét, szombat óta pedig nincs már veretlen csapat az 1. Liga 2021/2022-es idényében. A CFR listavezető maradt, a pontvadászat két vasutas csapata között azonban négy pontra csökkent a különbség. Csúfos vereség Vasárnap kora este az FC Voluntari irányította a medgyesi meccset, Raţă révén vezetést is szereztek az 58. percben, ám a Gaz Metan egyenlített Matias góljával a 73. percben. A három pont sorsát a 81. percben Costin döntötte el a vendégek javára. Tenisz-szetteredménnyel ért véget a fővárosi rangadó, amely már csak a szurkolók között számít „derby”-nek, ugyanis a FCSB és a Dinamo már nem egy súlycsoportban focizik. A Becali-legénység ellen 26. percig bírta az iramot a Dinamo, ekkor a juhpásztor által tulajdonolt gárda Keseru révén szerezte meg a vezetést. A meccsen a törést a 37. percben Steliano Filip kiállítása hozta meg, innentől csak két kérdés maradt nyitott: mikor roppan össze végérvényesen a Dinamo, illetve mekkora gólkülönbséggel nyeri a meccset a FCSB. Az első kérdésre a válasz: az első félidő hajrájában. A 43. percben Popescu duplázta meg a FCSB előnyét, majd az első játékrész hosszabbításában Vinicius, majd Cordea büntetőből rúgott gólt a Dinamo kapujába. Az 54. percben Gheorghe gólja már egy ötöst jelentett, de végül egy dinamós is feliratkozott a gólszerzők listájára, a gond csupán annyi volt a találattal, amely a 67. percben esett, hogy Ricardo Grigore eltévesztette a kaput és a saját csapatának hálója rezdült meg. És hogy a 37. percben feltett második kérdésre is legyen válasz: hatig jutott a FCSB. Zsinórban a harmadik Beleszaladt a pofonba a Fekete-tenger partján az Academica, a Farul Betancor segítségével lemosta a pályáról a sereghajtót. A konstancaiaknak a Gheorghe Hagi Akadémia pályája szerencsét hozott a „világítótornyosoknak”. Betancor triplázott (6., 45., 56.), majd a meccs hajrájában Petre (81.) és Sali (85.) bevette az Academica kapuját, így a forduló második legtöbb gólt hozó találkozóján konstancai siker született. Pontjainak számát egy egységgel gyarapította és egy helyet előrébb is lépett a tabellán a Sepsiszentgyörgyi OSK, de a háromszékiek továbbra is a tabella végéhez közelebb állnak, mint az elejéhez. Hétfőn a nyolcadik forduló zárómeccsén a Ion Oblemenco Stadionban a Sepsi OSK szerezte meg a vezetést Fofana révén a 17. percben, de az Universitatea a 31. percben Gustavo révén egyenlített. A 75. percben Gustavo lábában volt a három pontot érő találat is, tizenegyes-lövését Niculy kivédte, így az oltyánok és a háromszékiek is egy ponttal gazdagodtak. A Sepsi OSK zsinórban harmadik döntetlenjét könyvelte el, hét ponttal a 13. helyen áll, s ugyan javított Leo Grozavu csapata egy helyet a hetedik fordulóhoz képest, de még mindig gyengélkedik ahhoz képest, hogy a szezont a nemzetközi porondon kezdte a gárda. Ami következik Pénteken a Voluntari – Mioveni és a Rapid – Gaz Metan meccseket rendezik a kilencedik forduló keretében, míg szombaton délután a Chindia fogadja a Farult, este pedig az újonc oltyán csapat, a FC U Craiova 1948 a FCSB-t. Vasárnap a sereghajtóhoz látogat a FC Argeș, az erdélyi rangadót Sepsiszentgyörgyön játsszák 16 órától: a háromszékiek az UTÁ-t fogadják, este pedig a Dinamo – Botoșani párharcra kerül sor. Hétfőn 21 órakor egy rangadóval zárul a kilencedik forduló, a címvédő Kolozsvári CFR az Universitatea Craiovát fogadja.

Kopacz Gyula 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!